Igen, Maki-Zay vagyis Feri azt a DK-s politikus bízta meg a kultúráért felelős politikusnak a kampányukban, aki egyedüli résztvevője volt egy szexbotránynak, Gréczy Zsoltot.


A politikus megfogadta,…
Hogy van ez most?
A „progresszív” -vagyis idióta, önsorsrontó, ön- és fajfenntartásra képtelen, súlyosan beteg pszichéjét pótcselekvésekben fürösztgető, teljesen feleslegesen létező- világban ma már rá sem szabad nézni egy nőre, mert az „szexuális abúzusnak” minősül.
Udvarlás, szép szavak, virág, a hölgy előre engedése az ajtóban, a vacsora kifizetése stb. mind-mind a „rasszista, fehér felsőbbrendűséget képviselő, eltörlendő” világ megnyilvánulása.
Belmondo, Delon – ezeknek maga a bűn.
Csodálom, hogy a Volt egyszer egy vadnyugat még nem lett betiltva...
Nincsen már férfi és nincsen már nő, csak valami borzalom, valami torz és beteg és ocsmány és undorító, valami se ez, se az – ez a világ ilyen lett és ezt szereti. Hál ’Istennek, ki is fog pusztulni, el fognak múlni, tűnni, takarodni, magányosan, egyedül, utód nélkül, üres, hideg lakásokban, a torzak, a betegek mulatóinak iszamós asztalainál, használt tűkkel és kotonokkal telidobált parkok mocskos bokrai alatt, nyilvános vécék padlóján, amúgy progresszív módon.
De addig is: mit kezdenek ezek a barbár hordák cselekedeteivel?
Ezek lennének a „progresszívek” új barátai?
A mindent elözönlő, ellepő barbárok, ezek a patkánymentalitású szörnyetegek, akik erőszakot tesznek a fehér nőkön, lányokon, asszonyokon?
S mi lenne, ha a feleslegesen és értelmetlenül létező „progresszívek” lányai, anyjuk vagy feleségük lenne az áldozat?
Értem én... Lányuk nincs (fiúk se), anyjukat gyűlölik, mert „boomer”, asszonyuk, feleségük, kedvesük szintúgy nincsen – így aztán nekik mindegy.
Ezek az egész világot, az „emberiséget” szeretik, benne a patkánymentalitású, színes barbár hordával elsősorban, ezért aztán nem érnek rá szeretni egyetlen létező, valódi, hús-vér embert sem – önmagukon, önmaguk beteg, torz, ocsmány valóján kívül.
Ezért aztán nekünk, „boomereknek” egy lélegzettel és valószínűleg majd egyszerre kell megszabadulnunk ezektől.
A progresszívektől és az életünket elözönlő, barbár hordáktól, akik újra és újra erőszakot tesznek mirajtunk.
Igen, Maki-Zay vagyis Feri azt a DK-s politikus bízta meg a kultúráért felelős politikusnak a kampányukban, aki egyedüli résztvevője volt egy szexbotránynak, Gréczy Zsoltot.


A politikus megfogadta,…
Telex.hu, meg egyéb, szélbalos hecctermékek: azzal hergelni, hogy valakinek értékesebb ingóságai vannak, mert többet tett le az asztalra, csak bolsi hangulatkeltés a lumpenek felhasználására.
Szeretünk Kárpát-medence
A bevétel három kedvezményezettje: a gyertyánligeti Magyar Ház, a rahói magyar nyelvű oktatás, valamint a Csángó Központ és Szeretetszolgálat, melyek között az adományokat…
F.O.S.
Nem tudják mi az a házisertés, de bezzeg a csirkefarhátat megjegyzik
From Feb. 15, a booster jab will be needed for a vaccination…
Ők már csak ilyenek.