ÉRDEKES LEVÉL EGY SZAKÉRTŐTŐL

Kínában, Taihang tartományban épült meg egy napelem park, amelyet ez a mindössze egy perces videó felvétel mutat be. Ezt kommentben mutatom.

Ezt a hatalmas napelem parkot úgy tudták megépíteni, hogy előtte kiirtották ezen a területen azt a növényzetet, amelynek az lett volna a feladata, hogy kivonják a levegőből a széndioxidot.

Nem szeretnék senkit részletszámításokkal untatni, nekem az jött ki, hogy ha az egész világ villamos energia fogyasztását ilyen módon szeretnénk megoldani, legalább 50 millió hektár területet kellene napelemekkel beborítani.

Ha pedig – amint a zöldek állítják – az egész világon a közúti közlekedést villanyautókkal akarjuk megoldani, akkor a villanyáram igény megduplázódik, és akkor már 100 millió hektár napelemre lenne szükség.

Az ilyen napelem parkokkal több baj van.

Az egyik az, hogy ki vannak téve az időjárás viszontagságainak. Nyáron madár ürülék és egyéb szennyezések miatt kell a táblákat rendszeresen tisztítani, nagy viharban az egész rendszer villámhárítóként működik, amelybe villámok csapkodnak bele, miközben a viharos szél időnként egy-egy napelem táblát felborít, télen pedig ráfagy ezekre a hó, a jég, az ónos eső.

Nem csoda, hogy egy ilyen giga-kütyü 15 éven belül teljesen tönkremegy, ki kell dobni a kukába, és újra felépíteni, azután valahogyan meg kell szabadulni a hátramaradó hatalmas tömegű veszélyes elektronikus hulladéktól, amely ha az egész világon így termelnénk áramot, esetenként több százmillió tonnára rúgna.

Van egy másik probléma is. Gyakran hangoztatják, hogy a Nap vagy süt, vagy nem, ezért vagy van áram, vagy nincs. A probléma azonban nem ennyire egyszerű. Minden napelem rendszernek van egy névleges teljesítménye. A tényleges teljesítmény pedig 0% és 100% között véletlenszerűen ingadozik. Az egyik percben pl. 20%, a másik percben pl. 95%.

Ha tehát kizárólag napenergiával termelnénk villanyáramot, miközben az összes többi erőművet felszámolnánk, és ráeresztenénk a villamos hálózatra ezt az ingadozó teljesítményt, akkor a lakásunkban azt tapasztalnánk, hogy a konnektorban 230 Volt helyett egyszer 15 Volt, egy perc múlva pedig 600 Volt a feszültség.

Persze lehetne olyan elektromos háztartási eszközöket tervezni, amelyek ezt a strapát kibírnák, azonban a zöldek által javasolt – ugyancsak halmozottan böszme – elképzelés szerint, akkumulátorokban kellene tárolni az áramot, és bár ezek feltöltése ingadozó lenne, azonban a fogyasztók ellátását ez nem zavarná.

Továbbra sem szeretnék senkit részletszámításokkal untatni, nekem az jött ki, hogy ha az egész világ jelenleg létező összes akkumulátorát összekapcsolnánk, abban kb. annyi villanyáramot lehetne tárolni, amennyit az emberiség átlag 12 perc alatt fogyaszt el, ha pedig mindenki villanyautókkal közlekedne, 6 perc alatt.

No de mi a helyzet a szélturbinákkal?

Nos előzetes próbaszámítások alapján ott a helyzet legalább ennyire siralmas, és akkor még optimisták voltunk.

És ennek az egész agy-húgykő baromságnak az a célja, hogy ne bocsássunk ki széndioxidot.

Tekintsünk el attól a ma már hitelesen megcáfolt tudománytalan ostobaságtól, hogy a széndioxidnak bármi köze lehet az éghajlat változáshoz, vagy hogy a széndioxid szennyező lenne, mert akkor gyorsan ki kellene vonni a forgalomból a szódavizet, és a sört, a Coca-coláról már nem is beszélve, de ha komolyan gondolja bárki is, hogy nem szabad széndioxidot kibocsátani, akkor jobban járunk, ha a világ villanyáram szükségletét atomerőművekkel termeljük meg.

Nagy a világ állatkertje, és egyre alacsonyabb a kerítés.

Dr. Héjjas István

MÁRKI-ZAY EGYIK GAZDASÁGI FŐTANÁCSADÓJA A KŐBALOS KIRÁLY JÚLIA
Márki-Zay ma Csányi Sándor OTP elnökkel találkozott, ahová kit vitt magával bennfentes tanácsadójaként ez a mikroszektás tévéprédikátor?…

A Momentum Mozgalom és a baloldali sajtó szédületes sebességgel ontja magából az álhíreket.

Az utóbbi két napból csak néhány példa:

PARKOLÁSI KAMU
évente tízmilliós parkolás, luxustaxizás,…

Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait az Aquinói Szent Tamás Keresztény Közéleti Műhely, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) és a Szociálpolitikai Tükör szakmai folyóirat…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média