NYÍLT LEVÉL SÓLYOM LÁSZLÓ ELNÖK ÚRNAK

Tisztelt Elnök Úr!

Ön hazánk jelenkori történelmének egyik legmeghatározóbb időszakában töltött be fontos tisztségeket.

Alkotmánybíróként és az Alkotmánybíróság első elnökeként (1990 és 1998 között) Önnek döntő szerepe volt abban, hogy Magyarországon nem valósulhatott meg a történelmi igazságtétel, nem vonhattuk felelősségre a minősített hazaárulókat. Az olyanokat például, mint Hegedűs András egykori rákosista miniszterelnök, aki több politikai kivégzésért felelt, és aki 1956-ban aláírta a szovjet hadsereget behívó levelet, hogy ezzel teremtsen jogi alapot a Szovjetunió Magyarország ellen indított újabb háborújához. De elkerülte a felelősségre vonást Péter Gábor és sokan mások is.

A Magyar Országgyűlésnek a történelmi igazságtételre vonatkozó törvényalkotását Ön, az Alkotmánybíróság elnökeként, azzal az indokkal lehetetlenítette el, hogy: „A kérdés az volt, lehet-e az alkotmányos garanciákat kivételesen, a rendkívüli történelmi helyzet miatt figyelmen kívül hagyni. Ha az alkotmányosságot tekintem a rendszerváltás lényegének, akkor a rendszerváltás hitele forgott kockán… A rendszerváltás jogállami forradalmát és így a jogbiztonság demonstrálását hosszabb távon fontosabbnak tartom…” („Hagyni kell történni a sorsot”, Sólyom Lászlóval beszélget Bódy Zsombor és Cieger András, Századvég 31. szám 2004/1 133-175 oldal).

Ön, véleményével és döntésével az igazsággal szemben a jog mellett állt ki és ezzel meg akarta fosztani az újonnan kiépülő demokratikus rendszert erkölcsi legitimációjától.

Az igazság érvényesülésével szemben magasabb rendűnek tekintette a totális kommunista diktatúra kiépülését megkoronázó 1949-es alkotmányt, ami valójában a szovjet alkotmány fordítása volt (1949.: XX. tv.). Annak az alkotmánynak a folytonosságát védte, amit először 1972-ben, majd 1989-ben (XXXI. tv.) módosítottak, és amelynek 2012-ig hatályos szövege (1990. évi XL. tv.) rögzítette, hogy a jogalkotó ezt a változatot ideiglenes megoldásnak szánja.
Már köztársasági elnökként (2005 és 2010 között), 2006. szeptember 18-án, a legitimációs válságot okozó őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének másnapján, azt nyilatkozta, hogy: „Semmilyen cél nem igazolhatja, hogy bárki a demokráciába vetett bizalmat kockáztassa, még kevésbé, hogy ezt tudatosan, sőt büszkén tegye.”

A fentiek alapján érthetetlen számomra, hogy miért hallgat Ön, Sólyom László akkor, amikor a hatalomra készülő ellenzék politikusai nyilvánvalóan alkotmányos puccsra készülnek. Alaptörvényünk, amire egyébként mindannyian felesküdtek, megsemmisítésével, kétharmados törvények feles többséggel való hatályon kívülre helyezésével fenyegetnek. Diktatórikus eszközök használatát, a legfőbb ügyész azonnali letartóztatását, a bankszámlák miniszterelnöki döntés alapján történő zárolását, egyesek földönfutóvá tételét, repülési tilalom elrendelését, vagyonelkobzást lebegtetnek, ígérnek híveiknek.

Remélem, hogy Ön, Sólyom László, aki oly’ aggályosan őrködött a pártállamból a demokráciába történő átmenet gördülékenysége felett, a demokratikusan megválasztott Magyar Országgyűlés által 2011-ben megalkotott és a képviselői szavazatok minősített többségével elfogadott Alaptörvény mellett ugyanolyan szakmai és erkölcsi határozottsággal áll ki, mint amikor a történelmi igazságtételt lehetetlenítette el.

Hogy ezt eddig nem tette meg, annak oka minden bizonnyal az volt, hogy kereste az alkalmat, hogy megszólalhasson. Íme. Most megszólíttatott, hogy megszólaljon.

Várjuk tehát, hogy Sólyom László egyetemi tanár, akadémikus, egykori alkotmánybíró, az Alkotmánybírósági egykori elnöke, Magyarország egykori köztársasági elnöke foglaljon állást a jelenlegi magyar ellenzék által tervezett alkotmányos puccs ügyében.

A szó az Öné!