ELGONDOLKODTATÓ

Bíró Zoltán kilenc évvel ezelőtt született írása ma is aktuális!

"Tűnődés temetés után

Szombaton eltemettük Csurka Istvánt. Amint álltunk a koporsó mellett, nem tudtam szabadulni a gondolattól: Csurka István a ravatalon, Gyurcsány az Országházban. Ez a magyar országkép. Azután: az „Apák és fiúk”. Az apák internálták Csurkát, a fiúk évtizedekkel később fasisztának bélyegezték. A bolsevik apák nyugodt, békés öregkort értek a kapitalizmusban, ha meg nem haltak influenzában. A fiúk és a lányok meggazdagodtak, karriert csináltak, és világszerte hirdetik, hogy itt tombol a rasszizmus, üldözik a kisebbségeket. A rendszerváltó író a ravatalon, a régi rendszer átmentett gyermekei Brüsszelben és Strasbourgban, s írják a feljelentéseket Magyarország ellen, mint európai parlamenti képviselők.

Huszonkét éven át egy abszurd dráma részesei voltunk és vagyunk. Ennek a drámának a szerzője azonban nem a drámaíró Csurka István, hanem a „másik írószövetség”. Sokszerzős darabról van szó. Magyar abszurd ez a javából. Írták Budapesten, New Yorkban, Tel-Avivban és Európa néhány fővárosában. Most folytatják Brüsszelben és itthon, itthon szakadatlanul. Miközben mi temetjük megint azt, aki igazságokat állított szembe a hazugságokkal, temetjük egy nemzedék legjobbjait. Gyarapodnak a veszteségeink: korábban Fekete Gyula és Püski Sándor, még korábban Czine Mihály és Kiss Ferenc. A múlt héten hunyt el Hornyik Miklós. Sok ezren voltak Csurka István temetésén, nem sokkal előtte több százezren voltak a kormányt támogató „békemenetben”, de az országképet mások, másutt rajzolják.

És ez az abszurd nem érhet véget, mert elmaradt a számonkérés, a bűnösök büntetése, elmaradt az igazságszolgáltatás. A nemzet és mindazok, akik hűséggel szolgálták, körön kívül rekedtek, a pénz és a politika gengszterei föléjük kerekedtek, hiszen volt itt egy rendszerváltás, s van most egy globális demokrácia. Akinek nem tetszik, mehet, nyitva áll a világ minden kapuja vagy a sírgödör. Mint oly gyakran, Ady jut most is eszembe, a magyar sorstudat kétségbeesett utolsó felfakadása: „Ravatal előttetek, ravatal…”

Most aztán tűnődhetünk azon, hogyan is történhetett ez velünk. Hogy történhetett az a gyomorfordító furcsaság, hogy változott a rendszer, de nem változott a hatalom? Hogyan bújtak elő annak idején az ország új vezetői hirtelen, szinte az ismeretlenségből, hogy aztán az ország felszámolóbiztosai legyenek? Méghozzá rendszerváltás címén! Milyen háttérhatalom választotta ki és tartotta kézben őket? Hogy történhetett meg, hogy a régi nómenklatúra emberei úgy sétáltak át egyik rendszerből a másikba, mint egyik kaszinóból a másikba? Hol van még egy ország Európában, ahol az államkincstárból magánvagyont bűvölő korábbi ifjúkommunista az ország miniszterelnöke lehet, mert néhány év alatt elévül a bűncselekménye? És miféle hatalom teszi lehetővé – vagy miféle tehetetlenség –, hogy akik éveken át száz- és ezermilliárdokkal rövidítették meg az országot, most is szabadon szervezkedhetnek a kétharmados kormány, vagyis a népakarat ellen? Itthon a parlamentben és nyugaton bárhol, politikai védőháló alatt.

Tizenkilencben Kun Béláék még a gyűjtőfogházból szervezhették a puccsot, utódaik ma ezt a parlamentekben tehetik, a hazaiban és még inkább az európaiban. Ma már ez az igazi kérdés, mert már csak erre lehetne gyakorlati választ adni, olyan választ, amelynek végre következménye is lehet. Hiszen azok, akik az ötvenhatos megtorlásban ítélethozóként, vagy mint verőlegények vagy parancsosztók részt vettek, a volt ávósok, azok, akik Csurka István, Wittner Mária, Dénes János és sok ezer más magyar életére törtek, már meghaltak vagy aggastyánok. Fölöttük ítélkezzen már a Feljebbvaló. Ám itt vannak a „fiúk” és persze a lányok, a régebbiek és az újabbak, akik kormányzati, képviselői szerepük következtében felelősséggel tartoznak. Nemcsak politikai, hanem jogi felelősséggel is! Köztünk járnak és oktatnak és szónokolnak és szervezkednek a vétkesek és a cinkosok. Hol marad hát még mindig a felelősségre vonás az ország szervezett kifosztásáért, a nemzet megcsúfolásáért, a hazaárulásért? Kit vontak felelősségre eddig a kétségbeesett, az önpusztító életekért, emberek öngyilkosságba kergetéséért, a magyarság pusztításáért? Tudjuk, nagy erők nagy érdekekkel homályosítják itt az elmét, és tartják gúzsba kötve az igazságtevő akaratot. De mégis! Micsoda össznemzeti bénultság ez, és meddig terjedhet a tehetetlenség? Lehet, hogy egy pusztító és tisztító robbanásig? Jobb volna talán szépen, komótosan, de következetesen igazságot tenni, hogy ne megint az ártatlanok fizessék meg annak az árát, amit az ártók elkövettek. Egyelőre azonban az utóbbiak az Európai Parlamentben, Demszky talán a horvátországi tengerparton, Bajnai az amerikai egyetemen, Gyurcsány az Országházban.

Csurka pedig a ravatalon.

Bíró Zoltán"

/ Fotó: nmi.hu /