Pontos elemzés!

A siker haszonleső potyautasai: éveken át támadták a sportberuházásokat, kárörvendtek a kudarcoknál, de most, amikor beérett a hosszú munka eredménye, politikai hasznot akarnak húzni a sportsikerekből, már nem kampányolnak a "stadionstop" szlogennel.

👉A rendszerváltoztatás után az állam egyik napról a másikra kilépett a sport mögül úgy, hogy nem volt magántőke, ami biztosította volna a továbbiakban a finanszírozást. Ezt a hátrányt hozta be az Orbán-kormány 2010 után az állami szerepvállalással, melynek keretében a foci mellett szinte minden sportág finanszírozását igyekezett rendbetenni, az infrastruktúrát fejleszteni.

👉Ezeknek a fejlesztéseknek az egyik leglátványosabb megnyilvánulásai a stadionépítések voltak, amelynek ellenzésére a baloldal többször is kampányt épített. Többek között a budapesti olimpia megrendezését ellehetetlenítő Momentum és Karácsony Gergely is a sportfejlesztések ellen kampányolt, a 2019-es önkormányzati választási kampányban például "stadionstop" szlogen alatt hangolták az embereket a stadionfejlesztések ellen.

👉A csodaszép és a magyarokat jogosan büszkeséggel eltöltő Puskás Arénát is méltatlan módon támadták a balliberális politikusok, Karácsony Gergely főpolgármesterként tüntetőleg még az aréna 2019-es avatására sem ment el. Helyette a balliberális politikusok és a propagandasajtójuk azt harsogta: felesleges és drága volt a beruházás.

👉A mostani foci Eb-t is támadták, Karácsony párttársa, Szabó Tímea például a teltházas magyar meccsek kapcsán így fogalmazott: „Csak egyetlen tébolyult pályázó vállalta, hogy telt házas mérkőzéseket tart: Orbán Viktor.” … „Le kell szedálni, különben nyáron jön a következő lezárás, a következő rekordhalálozási hullám!”

👉Az elmúlt egy évtized sportberuházásainak eredményei ugyanakkor mára beértek: egyre sikeresebben szerepel a magyar fociválogatott, de más sportágakban is komoly sikereket ért el Magyarország, ráadásul a legfiatalabb korosztály körében egyre többen sportolnak, a menzareformnak, a mindennapos testnevelésnek és egyéb intézkedéseknek köszönhetően sokkal egészségesebben élnek.

👉A haszonleső balliberális politikusok így ma már nem követelnek "stadionstop"-ot, sőt mintha sosem ellenezték volna a stadionfejlesztéseket, ma már ott feszítenek a focimeccseken is. Karácsony Gergely ugyan odáig még nem merészkedett, hogy nemzeti színű mezben vagy szurkolói sálban tegye mindezt, de Fekete-Győr András ma már büszke magyarként a magyar válogatott mezében ünnepli a focisikereket a stadionban.

👉Ez a haszonleső politika ugyanakkor inkább nevetségessé teszi őket, ráadásul még a saját követőik sem tudják hova tenni mindezt, sokan értetlenségüket is hangot adtak emiatt. Nem tudták eldönteni, hogy mit keresnek az általuk hosszú éveken át támadott stadionban az ellenzéki politikusok.

Egy biztos: az ellenzéki politikusokkal szemben a szurkolókat köszönet illeti meg, akik jóban-rosszban kitartottak a magyar válogatott mellett! Hajrá, magyarok!

📌Örömmel jelenthetem, hogy a Gyurcsányék – amint legutóbbi Facebook-bejegyzések árulkodnak – megsemmisültek!
👍🏻😁
📌A magyar-francia meccs sikerét fogadó zászlólobogtató nemzeti lelkesedést és…

Az aratás nem csak a gazdáknak, a tűzoltóknak is sok munkát ad

A mezőgazdasági gépek tüzei és balesetei mellett a bála- és tarlótüzek is komoly kihívás elé állítják ez idő tájt a tűzoltókat. Az ilyen…

️Felemelő érzés volt MAGYARnak lenni a Puskás Stadionban tegnap.
Bravúros mérkőzést láthattunk a magyar - francia meccsen. Remek játék volt fiúk, gratulálok a magyar csapatnak!
Csak így…


Irjátok alá a petíciót, és ne engedjük hogy a magyar gazdákat megint szivassa Brüsszel

Petíció a magyar agráriumért

Felfüggesztették a Közös Agrárpolitika reformjáról szóló tárgyalásokat…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média