Baloldali cicaharc: Vadai Ágnes is beszólt Karácsony Gergelynek, aki nem beszél semmilyen idegen nyelven. Még az ATV műsorvezetője sem hitte el a későbbi korrekcióját, miszerint valójában a…
Igazságbeszéd. Így hívják a Gyurcsánt az utolsó töltényig védő szektások a gyalázatos, őszödi beszédet mostanában, olvasom ezt itt-ott. Őszinte, mondogatják ezt, hajtogatják maguknak, mint valami perverz fohászt. Újraértelmezték, hamis valóságot kreáltak a kígyózó szövegéhez. Persze, nem maguktól találták ezt ki, maga Feri nevezi mosolyogva Igazságbeszédnek a 2006-ban elmondottakat. Lószart mama!
Kérdezem én, ha ez volt Gyurcsány nagybetűs Igazságbeszéde, akkor miért nem állt ki ezzel? Miért nem nyilvánosan mondta? Zárt ajtók mögül szivárogtatták ki a böszmeségeket. Ez az Igazságbeszéd?
Nem, ez az újraértelmezett valóság, ez az utolsó gazember pedig röhög a markába, hogy a csúfos bukását okozó beszédét manapság sokan egy másik moziból nézik.
/posztok.hu




Nagy Mihály




️
Megjelent reggel a friss GDP-adat, amelyik azt mutatja, hogy a járvány harmadik hullám alatt is növekedni tudott a magyar gazdaság 2020. utolsó negyedévéhez képest. Az…


