Gratulálok a Pedagógusok Soproni Művelődési Házának, amely átvehette a Megye Civil Szervezete Díjat, illetve dr. Koltai Miklósné Ágnesnek, aki kiérdemelte a Civilként a Köz Szolgálatáért díjat. Az elismeréseket a szombaton megrendezett II. Civil napon vehették át a díjazottak.

Sopronnak és térségének rendkívül erős civil közössége van. Nekik fontos szerepük van abban, hogy ebből a válságból is összefogva, megerősödve kerüljünk ki.

Fontosnak tartom rendszeres párbeszédet velük, a gondolataink és tapasztalataink megosztását – ez ezekben a nehéz időkben nélkülözhetetlen tudást jelent a civilek és a kormány számára egyaránt. Ezért támogatom az olyan rendezvényeket, mint a II. Civil nap.

Minden sportoló egy kicsit katona is, mert a fegyelmezettség, az eltökéltség és a határozottság közös jellemzőjük.🪖

Köszönöm a meghívást a Magyar Honvédség 35. tenisz csapatbajnokságára!

„Szerelem ️ volt első látásra , utolsó látásra , örökkön-örökké tartó látásra.

A történet 6️⃣ évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy makói tűzoltó 🧑‍és egy budapesti egyetemista lány 👩💻 Siófokon…

A világ hídja!

Panamában részt veszek a CDI( Kereszténydemokrata Internacionálé ) ülésén!

A FIDESZ nemzetközi pártcsaládja -hasonlóan Panamához- híd kíván lenni a világ jóakaratú politikai erői között…

️Márki-Zay Péter egy bukott politikus, aki lebuktatta a baloldalt.

☝️A nyilvánosságra került információk alapján a baloldal külföldi finanszírozási botrányának kulcsszereplőit Karácsony Gergely körül…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média