Szívből gratulálok a Pannon Egyetem frissen végzett hallgatóinak!

Ezen a héten a Patrióta frakció vezetőségének delegációjával Buenos Airesben magas szintű egyeztetéseken vettünk részt az argentin kormány tagjaival, miniszterekkel, valamint szenátorokkal és…

☝️Magyar Péter IDEGES!
Most éppen az ELFUSERÁLT iskolakezdési támogatás miatt. Nem csodálom!

A kampányban KEREK PEREC megígérte, hogy 700 ezer gyereknek ad iskolakezdési támogatást a Tisza. Úgy tűnik…

Magyar Péter azt állította, hogy mesterséges intelligenciával összesítették az Alaptörvény-módosításra beérkezett észrevételeket.

Ez még maga az AI szerint is felvet adatvédelmi és morális aggályokat.

Ha valakinek lenne kétsége, miért kellett mindenképp eltávolítani Orbán Viktort az útból, íme az őszinte válasz az Euronews publikálásában (a “szélsőjobb” valójában a föderalista Európa-felfogással…

️ A bejelentett iskolakezdési támogatás üdvözlendő, akkor is, ha a kampányígéret ellenére szűkített körben és két részletben kerül átutalásra (a novemberi folyósítás miatt az iskolakezdési támogatás…

A 120 éve született olimpiai bajnok, Kárpáti (Kellner) Károly sírjánál tisztelegtünk a Kozma utcai zsidó temetőben. És meglátogattuk az első birkózó olimpia bajnokunk, Weisz Richárd sírját is.…

️ Ilyen ez a tiszás kormány sajtó. Ahogy az új miniszterelnök szokta mondani: „hazudnak reggel, délben meg este. Hazudnak minden hullámhosszon.“

A Tisza a hatalmi önkény kiépítésével foglalkozik, az emberek helyzetével nem...

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média