Brüsszeli források vagy alkotmányos bizonytalanság?

Az elmúlt napokban nemcsak a magyar közéletet, hanem a nemzetközi sajtót (pl. Financial Times, CNN,BBC, Bloomberg, The Telegraph) is bejárta a köztársasági elnök leváltásának ügye.

Tegnap a Politico foglalkozott részletesebben a magyar üggyel, megemlítve, hogy egy demokratikus jogállamban milyen következményei lehetnek annak, ha személyre szabott jogalkotással, alkotmányos normák átírásával és példátlan politikai nyomásgyakorlással próbálnak eltávolítani egy közjogi méltóságot.

A vita természetesen elsősorban nem személyekről szól. Sokkal inkább arról, hogy hol húzódnak a jogállami működés határai, és mennyire sérülhetnek azok politikai célok érdekében.

Különösen érdekes, hogy már nem csupán a magyar belpolitikai szereplők fogalmaznak meg aggályokat. Brüsszelben és a nemzetközi sajtóban is megjelenik az a kérdés: vajon milyen hatással lehet mindez az Európai Unió és Magyarország kapcsolatára, illetve a hazánknak járó uniós források sorsára?

Korábban több külföldi nyilatkozat is arra figyelmeztetett, hogy az uniós pénzek ügyében nem végleges rendezés, hanem inkább egy politikai megállapodás körvonalazódott. A tényleges forráslehívásokhoz szükséges jogszabályok, feltételek és további egyeztetések jelentős része még ezután következik.

Ezért különösen fontos kérdés, hogy Magyarország érdeke szempontjából bölcs döntés-e olyan alkotmányos konfliktusokat generálni, amelyek újabb bizonytalanságokat okozhatnak.

Ráadásul a nemzetközi elemzések jelentős része arra is rámutat: a magyar köztársasági elnöknek a jelenlegi alkotmányos rendszerben nincs olyan eszköze, amellyel érdemben akadályozhatná a kormány programjának végrehajtását. Magyarul: a sikeres kormányzásnak nem feltétele az államfővel szembeni politikai hadjárat.

Éppen ezért érdemes feltenni a kérdést:

Megéri-e Magyarország számára olyan alkotmányos és jogállami vitákat nyitni, amelyek akár az ország nemzetközi megítélését, akár az uniós forrásokról szóló tárgyalások sikerét is kockáztathatják?

Persze sokan felvetik, hogy korábban is voltak alkotmánymódosítások és vitatott törvényalkotási döntések Magyarországon. Ez legitim politikai vita tárgya lehet.

De két kérdésre ettől még választ kell adni.

Az első: ha valóban új politikai korszakot, új politikai kultúrát és új közéleti normákat ígértek, akkor miért ugyanazokhoz az eszközökhöz nyúlnak, amelyeket éveken át bíráltak?

A második: szabad-e egy demokratikus állam stabilitását biztosító közjogi intézmények tekintélyét rövid távú politikai célok érdekében kockára tenni?

A köztársasági elnök személye lehet vita tárgya. Az alkotmányos intézmények stabilitása azonban nem pártpolitikai kérdés, hanem nemzeti érdek.

A következő hónapok egyik legfontosabb kérdése az lesz, hogy az új kormány felismeri-e ezt a felelősséget.