Tegnap egy influenszer utolsó sz*házinak nevezte a miniszterelnököt, mondván a kijevi gyermekkórházat ért orosz támadás után békemisszióról, meg háborúpárti Európáról hadovál a Facebookon. Kezdjük ott, hogy a nyilvános térben soha nem illettem egyetlen magyar államfőt, vagy miniszterelnököt sem ilyen jelzővel, függetlenül attól, hogy munkásságukról mit gondolok/gondoltam. Egyrészt azért nem, mert ők az én hazámat képviselik akkor is, ha ez nekem nagyon nem tetszik. Másodszor pedig azért nem, mert a jogállamiság védelme nem a brüsszeli panaszkodásoknál, vagy a Szabadság téri jópofizásoknál kezdődik, hanem ott, ha önmagukért is tiszteljük a közös intézményeinket, függetlenül attól, hogy azt éppen ki testesíti meg. Tegyük azonban félre egy pillanatra az ízlésbeli fenntartásokat! Ha mondjuk Hatvanpuszta, a magyar víz- és termőföld-vagyonra telepített akkugyárak, a munkajog, a sztrájkjog leépítése, a foglalkozás-egészségügy szétverése, a szakszervezetek ellehetetlenítése, a szerződéssel engedélyezhető környezetszennyezés miatt nevezné egy influenszer „utolsó sz*házinak” a miniszterelnököt, azt legalábbis érteni vélném. Amikor azonban Európa keleti felében harmadik éve folyamatos az öldöklés, nem vagyunk túl távol sem a nukleáris eszkalációtól, sem egy ukrajnai nukleáris balesettől, s igen, most éppen egy gyerekkorházat ért rakétatalálat, s ehhez képest Európában egyetlen vezető veszi a bátorságot, hogy legalább meghallgassa a harcoló feleket, akkor ez a lépés bizony attól függetlenül méltó legalább is az árnyalt értékelésre, hogy ennek az egyetlen vezetőnek amúgy milyen hátsó szándékai vannak ezzel a manőverezésével. Értem én, hogy nem az árnyalt értékeléstől, hanem az úgymond erős kifejezésektől keletkezik több kattintás és csörög sűrűbben a kassza, csakhogy a kormánypropaganda is pont ezen az elven működik.