MEGNYERTE DE MÉGSEM MEGY SEHOVA
Sírsz mennyire hülyére vesz mindnekit
Max 3 képviselőt jósolnak nekik. Így kb felesleges volt a szavazgatás mert Magyar bármit mond, úgy is megy, a 3. hely már előre le volt sakkozva, a 2. üres helyre pedig nem az került, aki a legtöbb szavazatot kapta

Az első négy hely így néz ki:

1️⃣Magyar Péter (azt ígérte, hogy nem megy ki Brüsszelbe)
2️⃣Dávid Dóra (a lista második helyére a legtöbb szavazatot kapott nő kerül)
3️⃣Tarr Zoltán (a Magyar Péter tüntetésén való felszólalásáért kirúgott lelkész a harmadik)
4️⃣Kulja András (a szavazás győztes)

Magasan a legtöbb szavazatot Kulja András (39 469) kapta. Az eredmény nem meglepetés, a jelöltek közül ő volt a legismertebb arc, aki andras.doktor néven 360 ezer követővel rendelkező Tiktok-influenszer orvosi-egészségügyi témakörökben.
Második helyen a pécsi Dávid Dóra (14 310) végzett, 16 éves korában Angliába költözött, jelenleg Londonban jogtanácsos. A magyarral együtt négy nyelven beszél.
A harmadik helyen Lakos Eszter jogász-közgazdász (6 731) végzett, 10 évet dolgozott Brüsszelben innovációs területen, és nemrég költözött haza a családjával együtt.

JELENTKEZZEN AKI ÉRTI

Gyakorlat a Hertelendy Kastélyban

Helyszín: Kutas-kozmapusztai kastélyszálló

A feltételezett szituáció szerint ismeretlen okból tűz keletkezett a konferencia teremben, az épületet elöntötte a füst, négy…

Nézzük jól értem-e

Magyar Péter EP jelölt ValóVilág beszavazó showjában 95 ezren szavaztak, (pedig mögötte milliók állnak) amit végül megnyert egy TikTok orvos, mert belőle aztán tökjó politikus lenne,…

️A MENTÁLIS EGÉSZSÉGÉRT
Az Országos Mentőszolgálat lehetőséget biztosít minden bajtársunknak pszichológiai- és mentálhigiénés konzultáció igénybevételére. Az életmentők nap mint nap olyan…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média