Nahát Peti hazudozunk?

Magyar azt írta szombaton, hogy a meneten "a rendőrség becslése szerint 250 ezren voltak"

A Telex megkereste a BRFK-t az adattal kapcsolatban, akik az alábbit válaszolták nekik:

"levelünkre adott válaszában a BRFK azt írta, hogy mivel nem becsülték meg a tömeget, így azt nem is közölték a szervezőkkel: „az egyes gyűlések résztvevőinek számát illetően a Budapesti Rendőr-főkapitányság soha sem bocsátkozott becslésekbe,
most sem tesszük, és a szervezők irányába sem történt ilyen közlés.”

Elsöprő eredmény Szlovákiában

Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas-SD) elnöke a leadott voksok 54,32 százalékával vezet a 45,67 százalékon álló Ivan…

Sokszor téma, és most Magyar Petike megint bedobta, ezért vegyük át:

Kedves Ellenzékiek!
Ugye az megvan, hogy az egész miniszterelnök-jelölti vitát, amiért most annyira sírtok, maga Gyurcsány Ferenc…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média