"Nem tudom, mivel fogják majd vívni a 3. Világháborút, de abban biztos vagyok, hogy a 4.-et kövekkel és botokkal"
Albert Einstein
ÚJABB ORBITÁLIS KAMU-KARÁCSONY LÁTVÁNYPÉKSÉG ÉS ÜRES DUMA
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) reagált arra, hogy Karácsony Gergely főpolgármester és Soproni Tamás VI. kerületi polgármester bejelentésére miszerint „nem mondanak” le a nyugati tér rendezéséről.
️Az egyesület szerint „az üres bemondásig már eljutott a főpolgármester a lebontandó felüljárók kapcsán”.
☝️Emlékeztettek, hogy Nyugati Tér a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, az azzal való feladatok pedig a főváros hatáskörébe tartozik. Ezért nehezen értelmezhető, hogy mire gondol a főpolgármester, amikor azt mondja, hogy „javasolják”, illetve, hogy „nem mondanak le róla”.
️A Nyugati Térrel kapcsolatban már régen megjelent a villamosvonalak visszaépítésének és összekötésének a terve, az a Budapesti Mobilitási Tervbe is bekerült, de van egy súlyos fizikai akadálya az ügynek, ugyanis a Szabadság híd jelenlegi állapotában nem bírja el az új, nehéz villamosokat. A híd esetleges átépítése viszont rengeteg kérdést felvet.
Emiatt a szervezet szerint „a mostani bejelentés ezzel kapcsolatban is csak bemondás, egy (s)óhajnál nem több. A mostani főpolgármesteri ciklusban sajnos továbbra sem indul el vagy folytatódik semmilyen érdemi tervezési munka”.
Forrás: Mandiner
"Nem tudom, mivel fogják majd vívni a 3. Világháborút, de abban biztos vagyok, hogy a 4.-et kövekkel és botokkal"
Albert Einstein
Nem mindenki tolvaj, akit megugatnak a kutyák, és aki csak úgy csinál, mintha dolgozna, az nem érdemli meg a jó munkás nevet..
Ma 1 éve.
Megmondtuk? Megmondtuk!
Megmondtuk, hogy az akkor még Momentumos Buzinkay György Gyurcsány s*ggeből lóg ki. Azóta már hónapok óta a DK-ban van
Hallgassatok csak ránk... ️
A Fradi szurkolók vegzálásáról...
Fidesz népszerűsége 52%
Második a d(á)k(ó) párt, 12%-kal.
Orbán Viktor
"Amíg külföldről finanszírozzák a baloldalt és a hozzájuk köthető médiát, addig ők háborúpártiak lesznek."
Átlag Telex.hu olvasó arra a hírre, hogy Németországban egy Jehova tanui templomnál mészárlást rendeztek "ismeretlenek"
"Nálunk akkor is rosszabb"
Agyhalál