Ezt nem tudom tapintatosabban közölni

Lemondott Göd Momentumos polgármestere.

Balogh Csaba tulajdonképpen egész kampánya és politikája a gödi Samsung gyár ellen épült fel, valamint ennek a harcnak - balhénak - hála, sikerült a gödi ingatlanárakat a Budapest/Pest megyei m2 árakról levernie a Békes vagy Borosd megye szintjére.
Bortanyoktol sem mentes 3 éves pályafutásán nem sok teljesitmenyt tett le az asztalra a konstans Fideszezésen kívül

Természetesen jó liberálishoz méltóan mindenki hibás csak Ő nem.
Balog szerint "teljesen kiüresítette a kormány, a fideszes és a velük kollaboráló álellenzéki testületi többség a munkakörömet”.

A posztban egyúttal jelezte, politikusként hátralép, de civilként folytatja. „Civilként már kimondhatom, hogy egyáltalán nem működik Gödön a demokrácia és az önkormányzatiság”,

Hajrá Göd!

Valaki szóljon már a 444 nevű dollármédiának, hogy 12 éve akarják leváltani a jobboldali kormányt egy rakás, megvett, szerencsétlenséggel, akik, ha nem lennének nyakig tömve dollárokkal, akkor gerinc…

Hiába tagadják, a DK előválasztási jelöltjéhez gurultak az amerikai

Az abortusz nem lehet és nem is lesz része az Európai Alapjogi Chartának - ez volt a fő üzenete az életvédelemről szóló nemzetközi konferenciának Brüsszelben.

A San Pablo CEU Egyetemi Alapítványnak…

Zeli! Tapsoljunk meg ugye? Csak mert, most is előadtad a "Nagyhalál" monológot, " Joe Biden", "Én vagyok Európa védelmezője" című színdarabjából?

Hazudnak reggel, éjjel meg este.

Megint lebuktak, hogy hazudtak: hiába mondta Dobrev Klára hogy nem tud semmit a dollárokról, a Nemzeti Információs Központ friss…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média