Ennyi volt...Vissza a középkorba

️GÁZÁRPLAFON
A végső megállapodás azt követően született meg, hogy Németország – amely erősen ellenezte az ársapkát, mivel attól tartott, hogy az értékes gázszállítmányokat Európából a magasabb árakat fizető régiókba irányítanának át – végül az árplafon mellett szavazott. A gázárakra vonatkozó felső határ bevezetését korábban Hollandia és Ausztria is ellenezte, a szavazáson ők azonban a tartózkodás mellett döntöttek, míg Magyarország az intézkedés ellen szavazott..

OLAJÁRSAPKA
A nyersolaj ára hétfőn emelkedésnek indult, ahogy Oroszország a szankcióellenes retorikáját megerősítette. Dimtrij Peszkov, a Kreml szóvivője lépéseket helyezett kilátásba a szankciókkal szemben. A nyersanyagellátás bizonytalansága nyomást gyakorol a globális piacokra az olajárplafon élesedése óta.

A 444legrégibb harcosával Magyari Péterrel (kommentben megírom, ez miért fontos. Nagy jós és szakértő a pali...) végül hozta a kötelezőt és örömittasan számolt be róla, hogy egyedül a magyar…

Logikai játék

Állítás: Hónapok óta, de talán már egy éve hallgatjuk, hogy az ársapka rossz, meg ellensége a piacnak, és ha itt nem éri meg árulni, akkor - simán- eladják másnak, itt meg kifogy, és nem…

Így verte tönkre a jobboldal az ellenzéket az idei időköziken

🟡...
Több mint tízszer annyi mandátumot szereztek a kormánypártok, mint a baloldal, amely csak a fővárosban tudott felmutatni pár…

GeJgő a naTYlelkű

Képzeljétek már el azt a Telex cikket, amiben ha a Kormány adna 15 lepusztult, kiselejtezett buszt az ukránoknak.

Vagy nem is! Újakat!
1 órán belül jönnének a cikkek - meg a kommentek -…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média