Következetesség LVL: Kövér László
PAPRIKÁS KRUMPLI
Elkészítés
A füstölt szalonnát kockázzuk fel. Kevés zsíron pirítsuk le, majd adjunk hozzá finomra vágott vöröshagymát. Lassú tűzön pirítsuk. Közben a zöldpaprikát is kockázzuk fel apróra. Ha nem akarjuk, hogy az étel túlságosan erős legyen, legjobb, ha a magházat, illetve az erejét eltávolítjuk. Adjuk az alaphoz a zöldpaprikát, pirítsuk együtt a szalonnával és a hagymával. A kolbászt karikázzuk fel, majd adjuk az alaphoz.
Lassú tűzön pirítsuk a hozzávalókat, ügyelve arra, hogy ne égjen meg egyik összetevő sem. Közben a burgonyákat hámozzuk meg, és vágjuk fel tetszés szerint karikára, kockára.
Adjuk a lepirult alaphoz az aprított burgonyát, jól keverjük el, és pár percig pirítsuk együtt. Majd ízesítsük sóval, borssal, őrölt köménnyel és fűszerpaprikával. A fűszerpaprika hozzáadását követően öntsük fel vízzel vagy csontlével. Lassú tűzön forraljuk továbbra is.
A tejfölt keverjük ki egy kis edényben, és adjunk hozzá a főzőléből. Ha simára kevertük, adjuk az ételhez, ízesítsük zúzott fokhagymával, és forraljuk össze. Ha a burgonya megpuhult, az étel elkészült.
Tálaljuk tetszőleges savanyúsággal vagy salátával.
Következetesség LVL: Kövér László
...és akkor a mai napon hirtelen Matolcsy SzAkeMbErRÉ avanzsált a F.O.S.-ban
Egy parlamenti jegyzőkönyv-részlet:
2005. december 19., téli rendkívüli parlamenti ülésszak
DR. MAGYAR BÁLINT oktatási miniszter:
“Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A…
A világ napjainkban.
„Amikor az energiaszankciókat elkezdték lebegtetni Brüsszelben, már akkor az egekbe szöktek az árak, és azóta is folyamatosan ezt teszik." 👇
Kiszelly Zoltán
Adventi fényáradat 
én tökre sajnálom ezt a réteget, mert most gondoljatok bele, egy 2 barátot ábrázoló képet - szomorúan érthető okokból - értelmezni sem tudnak.
srácok! mozduljatok ki a kanapéról, éljetek,…
Bemutatkozó látogatásra érkezett az új török véderőattasé
Bemutatkozó látogatáson fogadta december 5-én Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese Törökország új…