PUTYIN ELRENDELTE A RÉSZLEGES MOZGÓSÍTÁST

A kedd esti tervekhez képest végül szerda reggel végül beszédet intézett az oroszokhoz Vlagyimir Putyin. Ez volt az első alkalom, hogy az orosz államfő tévébeszédet tartott azóta, hogy bejelentette az Ukrajna elleni háborút, amit azóta is csak különleges katonai hadműveletnek neveznek.

Beszédében felidézte az eddig történteket, többek között arról beszélve, hogy neonácik uralma alól szabadítottak fel területeket, és az ukránok mellett a nyugati erőkkel is harcolnak a hazájuk védelmében.

Elmondta azt is, hogy a négy régió Oroszország támogatását kérte, hogy népszavazást tarthassanak arról, hogy csatlakozhatnak az országukhoz, és Moszkva kész támogatni őket.
A legfőbb bejelentése az volt, hogy részleges mobilizációt vezetnek be, azaz behívják a tartalékosokat.
Beszélt arról is, hogy a Nyugat szerinte megmutatta, nem érdekük a béke Oroszország és Ukrajna között.

(Forrás: Deák Dániel)

🟢Galló Béla: Lendüljünk át azon, vajon egy diktatúrában szokványos faktum-e az árnyékkormány, avagy ez utóbbi létrejötte eleve árnyékot vet a minősítés igazságtartalmára. Vagy-vagy.

️Ha diktatúra van,…

Ez egy óriási tévedés, nem igaz! 2004. december 5-én nem kapták meg a kettős állampolgárságot az erdèlyi magyarok, mert Gyurcsány Ferencék riogattak és mindent megtettek ellene. A baloldal akkor…

Na, kérem ez most a világ legfontosabb problémája: a sötétzöldek szerint egy húsevő férfinak NEM SZABADNA CSALÁDOT ALAPÍTANI!

Nem a háború, az energiaválság vagy az ezeket okozó egyébként teljesen…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média