Azt szeretem a Telex és úgy álle a F.O.S. olvasóiban, hogy KÖVETKEZETESEK.

Lehoznak egy cikket, amiben a Nyugat-Európában bevezetésre kerülő egyszerre nevetséges, és felháborító intézkedések sorozatát vezetik be, az egekbe szökő rezsiárak és az energiaválság miatt - amit nem mellesleg pont ez a Nyugat-Európai politikus gárda vezetett be az Oroszország elleni szankciókkal, és lőtték vele lábon saját magukat. Szó szerint írja le a cikk, hogy a nyugati országokban a lakosság nyögni fogja a hatásokat, és 50 évet mennek vissza az időben.
REAKCIÓK?
"Hát ez szuper, ezt kell csinálni, itthon is ezt kellene, stb"

Majd lehoznak egy másik cikket, miszerint itthon "még a Fideszesek szerint" is rosszak a válságkezelési intézkedések, és bár közel sem tartunk ott mint Nyugat-Európa, hála a kormány intézkedéseknek, nyilván itt is oda kell majd figyelni. Valamint hogy a jobboldali szavazók kitartanak amellett, hogy a kormányon FELÜL van a baj oka, és nem egyedül a magyar kormány felelős érte.
REAKCIÓK?
"Orbán ta*karoggy, birkanép, brüsszelsorosgyurcsány, fizessék ők a rezsit, Zombiland"

:D :D :D

✋🏳️‍ A jobboldalnak meg kell akadályoznia, hogy a progresszív ideológia valóban uralkodóvá váljon

Szánthó Miklós, főigazgatónk kifejtette, hogy a nyugati civilizációban elterjedt progresszív…

️ Az ég kék, a fű zöld, Karácsony Gergely pedig továbbra is egy tipikus baloldali, a hazája érdekeit semmibe vevő politikus.
Polgármester úr! Sem Ön, sem a komplett hazai baloldal nem érdemli meg az…

☝️A Nyugat tervei szerint a szankciókkal meg lehet állítani Oroszországot.

️Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy nem csak most, hanem már 2014-ben sem működött a szankciós politika az oroszok ellen.…

EZ TÉNYLEG A VÉG!
A parizeres Jakab mamuszos barátnője nekiesett Potocskánénak.
Jobbikos cicaharc.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média