Sokszor gondoltuk azt az elmúlt évtizedekben, hogy a baloldal már nem tud mélyebbre menni, de az a helyzet, hogy mindig tévedtünk. Mert mindig tudtak.

Ugyanezt érezhette mindenki, aki követte a mai parlamenti vitákat. A DK Varju László nevű képviselője képes volt megtámadni Böjte Csaba testvért. Mindezt azért, mert úgy gondolta: az egyik nevelőotthon egyik munkatársának megdöbbentő, védhetetlen és sok év börtönnel járó bűne jó alkalom arra, hogy Böjte Csabát is magával rántsa a baloldali politika mocsarába.

Arról a Böjte Csabáról van szó, aki évtizedek óta mutat példát mindannyiunknak szolgálatból, törődésből, és a lehetetlennel dacoló hitből. Nála mindezek állandó körülménye a végtelen derű, olyan, amely csak kevesek sajátja.

Arról a Csaba testvérről van szó, aki még a 80-as években lépett a ferences rend kötelékébe. Akkor, amikor Varju László elvtársai még javában tomboltak. Abban a Romániában, ahol a magyar kisebbségi lét terhét csak a legnagyobb akaraterővel lehetett cipelni.

1992-ben történt, hogy oltalmába fogadott pár utcagyereket, és egy évtizedek óta nem használt kolostorépületben kezdte nevelni őket. A román hatóságok felléptek ellene, de nem tudták megtörni.

Gyermekotthonainak története azóta sok országhatárt átlépett. Jelenleg 2500 fiatalt gondoz intézményeiben, és további több százat nevelőszülői rendszerben. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy gyermekek ezreit emelte ki a reménytelenségből.

Ha van olyan ember, aki szolgálata, életútja, eredményei alapján mindannyiunk tiszteletére számíthat, akkor Csaba testvér mindenképp ilyen. Gondoljunk bármit a politikáról, legyünk bár fiatalok vagy idősebbek, éljünk a Kárpát-medence bármely részén, egy dologban milliónyian érthetünk egyet: története generációkat ihletett arra, hogy nincs annál nemesebb, mint másokat szolgálni.

A baloldalon nem így gondolják. Nincs határ, amit ne lépnének át. Nincs érték, amit ne akarnának zárójelbe tenni. Nincs teljesítmény, és nincs az a példakép, akit ne akarnának maguk mellé a porba rántani.

Közel hét éve vitázom az Országgyűlésben. Sokféle és fajta húzást láttunk és hallottunk a parlamenti patkó túloldaláról, de a maihoz csak kevés volt mérhető. Mondhatnánk erőset, hangosat és szólhatnánk az elemi felháborodás hangnemében. De jobb, ha inkább Csaba testvér által idézett gondolatokat hívunk támaszul és segítségül:

„Amit az évek hosszú során át felépítettél, egy másodperc alatt romba dőlhet. Ne törődj vele! Te csak építs!

Sok erőt neki ehhez. Mellette állunk.