Az egész helyzet egy képen:

"Az Orbán Viktor által képviselendő álláspont szerint Magyarország az ukrajnai háború eszkalációja helyett a béke érdekében tett erőfeszítéseket támogatja. Gyors fegyverszünet és béketárgyalások: ez a recept az Európát sújtó háborús infláció és a küszöbön álló háborús gazdasági válság ellen – közölte Havasi Bertalan."

"Ukrajnának sürgetően fontos fegyverek biztosításával is. Az üzenet a következő: ezt mindaddig folytatjuk, amíg szükséges, hogy az ukránok meg tudják védeni magukat"
– jelentette ki Olaf Scholz német kancellár a NATO-csúcstalálkozó második napján.

Egy nagyjából kétezer fős tömeg megpróbált betörni az észak-marokkói Melilla spanyol enklávéba – közölték a marokkói hatóságok.

A spanyol oldal beszámolója szerint egy nagyjából kétezer főből álló…

👶Amit Karácsony csinál, az még az óvodában is ciki lenne: rendszeresen elemzőset játszik, amikor bajba kerül - ezzel próbál elmenekülni a politikai felelősség elől.

A mostani választási bukás kapcsán…

Az elmúlt hetekben egy tucat interjút olvashattatok a 777-en - de nem tucatemberekkel: katolikus érsek, református püspök, párterapeuta, kórházigazgató, énekes, rendezvényszervező, jogász, szerzetes,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média