A spanyolországi…
"Ez egy olyan "tudd, hogy értsd helyzet"
A G7 és a NATO vezetőinek nagy horderejű találkozói idején a kínai külügyminisztérium szóvivője, Zhao Lijian kedden közzétett egy képet, amelyen rámutatott, hogy annak ellenére, hogy “nemzetközi társadalomként” emlegetik, a G7-országok valójában a világ népességének csak kis százalékát teszik ki.
A képen a G7-országok vezetőit a BRICS-országok vezetői mellett ábrázolva megjegyezte, hogy az előbbiek lakossága 777 millió, míg a BRICS*-országok 3,2 milliárdos lakkossággal rendelkeznek
A BRIC szót Goldman Sachs (amerikai multinacionális vállalat, befektetési bank és pénzügyi szolgáltató) 2001-ben használta elsőnek. A Goldman Sachs úgy vélte, hogy gyors fejlődésük eredményeképpen 2050-re a BRIC országok egyesített gazdasági eredményei túlszárnyalhatják a 21. század elején leggazdagabbnak számító országok által leadott teljesítményt
“Tehát legközelebb, amikor a “nemzetközi társadalomról” beszélnek, tudod, mire gondolnak…”. írta Zhao a bejegyzésében.
*A BRIC egy mozaikszó, melyet a gazdaságtanban használnak a gyorsan fejlődő Brazília, Oroszország, India és Kína megnevezésére (ezek angol kezdőbetűiből áll össze a mozaikszó).
A spanyolországi…
A nagyvad nem szerénykedik: Karácsony Gergely szerint az ő budapesti tevékenysége erősítette az ellenzék kormányzóképességét!
Érkezés a NATO-csúcsra. Sorrend: először Orbán Viktor, és csak utána Olaf Scholz német kancellár.
Mindenki hallott már az új uniós diliről
👉 “KÖZÖS GÁZ- ÉS OLAJVÁSÁRLÁS” - most éppen ezzel ámítják az embereket.
Úgy tűnik, pár politikusnak leeshetett Brüsszelben is, hogy nem lesz elég földgáz és…
"Hogy nem tülekedett az ész szortírozásánál Fekete-Győr András, az abból is látszik, hogy már megint Magyarország…
A NATO-csúcson „orosz salátát” szolgáltak fel, kis megrökönyödés után gyorsan elfogyott!
Ha a DK szerint a Fidesz kényszerítette a baloldalt az összefogásra, akkor Karácsony Gergely legbelül fideszes?
Csütörtökön lesz 138 esztendeje, hogy megszületett Szép Ernő ( Schön Ezékiel )
Az Őszintén- Kubatov Gáborral évadzáró beszélvetésünk előtt, rá emlékezünk.
Szép Ernő: Imádság
Ki ülsz az égben a vihar…