️BRUTÁLIS ADÓEMELÉSEK BUDAPESTEN

Emelkedik a parkolás, az idősotthonok dija, a gyermeketkeztetéw, és a BKV jegyek árai

A Főváros átalakítja a parkolási zónákat, emelkednek a parkolási díjak, és három másik területen is díjemelést terveznek ősztől. A fővárosi közgyűlés elé kerülő indítványokról Kiss Ambrus beszélt csütörtökön a Városházán.
Három emelés. Az idősotthonokban, a közétkeztetésben és a BKV díjaival kapcsolatosan is lesznek emelések.

PARKOLÁS
Eddig 27 különböző fizetési zóna volt Budapesten, öt különböző díjtétellel, különböző üzemidőkkel.
A tervek szerint összesen négy zóna lesz: A, B, C és D. Az A zóna díjtétele óránként 600 forint lesz, 8 és 22 óra között kell majd ezekben fizetni. A B zónában 450 forint lesz a parkolási díj, itt 8–20 óra között kell fizetni, a C zóna 300 forintos lesz 8–18 óra közötti idősávval. A legolcsóbb a 200 forintos D zóna lesz, ami 8–18 óra között lesz fizetős. Mindenhol maximum 3 órát lehet majd parkolni, kivéve a D zónában, ott nincs ilyen korlátozás. Elvileg ősztől indulhat az átalakítás. A zónák pontos határain még dolgoznak.

IDŐSOTTHONOK
Egy fővárosi idősotthonban most átlagosan 3300 forint az ellátási díj, egy államiban 3803 forint, egyháziban 6023 forint, a nonprofit szervezeteknél ugyanez átlagosan 6598 forint naponta. A fővárosi intézményekben a díjat 10%-kal emelik, a későbbiekben azt tervezik, hogy a nyugdíjemelés mértékéhez fogják igazítani ezt az árat. Kiss Ambrus elmondta, van ezekben az otthonokban egy üvegplafon. Ez azt jelenti, hogy az ellátott jövedelmének a 80%-át nem haladhatja meg az ellátási költség. Az ellátottak 20-25 százaléka már most beleütközött ebbe az üvegplafonba, így őket valószínűleg nem érinti az emelés.

GYERMEKÉTKEZTETÉS
Jelenleg 99 intézményben 10-12 ezer gyereket étkeztet a főváros. Ezen a területen 15%-kal emelnék a térítési díjat. Erre azért is szükség van, mert közben a nyersanyagok ára 20%-kal emelkedett.

BKV
A bérlet és a vonaljegy ára ugyan nem emelkedik, de a napijegy, a csoportos 24 órás jegy, a 72 órás jegy és a heti jegy árát is növelik. A 24 órás jegy árát 1650 forintról 2200-ra emelnék, a Budapest 72 órás jegyét 4150-ról 5500 forintra, és növelnék a pótdíjakat is. A helyszíni pótdíj nyolcról 12 ezerre, az utólag befizetett 16 ezerről 25 ezerre emelkedik, ha a közgyűlés rábólint. A harminc napon túli befizetés 32 ezer helyett 50 ezer forint lesz. Bevezetnek egy új díjtételt. Abban az esetben, ha valaki a büntetéskor úgy dönt, hogy ugyan nincs jegye, de vásárol bérletet, akkor a 12 000 forintos pótdíj helyett csupán 6000 forintot kell befizetnie.

Az emelések szeptember 1-jétől lépnének életbe. Ez előreláthatólag 800 millió pluszbevételt eredményezhet a BKV-nak. Ami nyilván nem oldja meg a tömegközlekedés finanszírozási problémáit, itt most körülbelül 26-40 milliárdos lyuk tátong

A Balfecus hiperpassivus kifejlett, nagyvad példányára jellemző, hogy a munka által kifejtett kulcsinger hatására gyorsan eliszkol a barlangjába szundikálni

Kedveseim! Ti, akik most hörögtök a "Vármegye" és az "Ispán" történelmi szavaink újbóli bevezetésén.
Ugye akkoriban nem hisztiztetek, amikor még "Sztálin városba" kellett esetleg mennetek, vagy a "…

Nem tudom, mi a csimbókos pudvás retek ez itten a Dózsa György út - Váci út kereszteződésében, de fixen van olyan amcsi tagállam, ahol egy ilyen megoldásért simán hatszoros életfogytiglan jár

Mindenki megnyugodhat a p*csába: Megvan a kötelező, mindenki egységesen aláírta. Mi is.

Kijevet és Chisinaut azonban még így is hosszú évek választják el a tényleges EU-tagságtól.

A Bizottságnak most…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média