Én azt mondom tegyetek ki sok-sok ukrán zászlós képet, mert mi JóeNberek️ vagyunk! Végül is, csak nem nyugszanak, amíg bele nem rángatnak a haborúba minket is!

"Danyilov erről élő adásban beszélt, és azt mondta: „Magyarország nyíltan vállalja azt, hogy együttműködik Oroszországgal. Sőt mi több, Putyin előre figyelmeztette is őket arra, hogy lerohanják az országunkat”.
Valamiért arra számítottak, hogy elfoglalhatják majd a területeink egy részét, de ez sosem történhet meg. Azt viszont meglátjuk, milyen következményei lesznek majd ennek az ő országukra nézve a háború után
– fogalmazott a Nemzetbiztonsági Tanács elnöke."

️ELKÉPESZTŐ KÉRÉST UTASÍTOTTAK VISSZA A MENTŐK
Különös kéréssel fordult az Országos Mentőszolgálathoz egy cseh vállalkozás. Felnőtt filmjük elkészítéséhez szerettek volna mentőautót bérelni, ami…

Mert minden élet számít

Mi van, ha a macskának elfogy mind a 9️⃣ élete?
Mi lenne, ha jönne egy tűzoltó, és adna neki egy tizedik esélyt?
Mentés másképp, avagy orvosi kámzsa a füstmérgezett macskán.…

Szerdától jelentősen nő az üzemanyagok beszerzési ára: a benziné bruttó 20 forinttal, a gázolajé pedig 25 forinttal literenként. A benzinárstop nélkül így már csaknem 700 forintot kellene fizetni a…

Hoppál Péterrel és fiával Hunorral tegnap este a Pesti TV-ben Sok éves barárság fűz össze minket. Hunort egy nagyon okos, gimis srácként ismertem meg és most kollégák vagyunk

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média