A 444 az utolsó emberig védi Márki-Zay VÉDHETETLEN kijelentéseit, és megpróbálja LETAGADNI, hogy Márki-Zay azt mondta volna, hogy ha kell akkor KÉRDÉS NÉLKÜL küldene magyar katonákat Ukrajnába. Sőt odáig mennek, hogy a Kormány "VÁDOLJA" ezzel az ellenzéket :D

AKKOR A TÉNYEK:

Ezt Márki-Zay megerősítette az ATV Egyenes Beszéd című műsorában is.

PARTIZÁN
A beszélgetés során Gulyás Márton arról kérdezte Márki-Zay Pétert, hogy miniszterelnökként segítené-e Ukrajnát a háborús konfliktus megelőzésében. Válaszában Márki-Zay leszögezte:
"Mindent, amit a NATO szövetségi rendszere megenged, azt nagyon szívesen segítenénk.”
Gulyás Márton konkrétan rákérdezett a baloldal miniszterelnök-jelöltjétől, hogy „akár katonai segítséget is biztosítanál-e?”

Márki-Zay először annyit mondott: „hogyha nem Putyin ügynökeként működne Magyarország, akkor természetes, hogy a NATO tagjaként, minden módon, amit a NATO eldönt azon belül a szövetség keretein belül, mindenféle segítséget megadhat Ukrajnának”, azonban Gulyás ismét rákérdezett: „Akár katonait is?”
Márki-Zay Péter aláhúzta:
„Hát, hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is”.

Felszólítjuk a baloldalt, hogy tartózkodjanak a felelőtlen kijelentésektől! Most megfontoltságra és higgadtságra van szükség, mert minden magyarnak biztonságban kell maradnia!

Márki-Zay Péter fogja be…

ÉLŐ - Nem a baloldalnak kedvezett a kampánystart

Téma: A baloldal elveszítette a kampány első két hetét, ami a közösségi médiában is tetten érhető, ugyanis hiába költ sokkal többet hirdetésekre Márki-…

Orbán Viktor időben lépett!
Zrínyi 2026: A Magyar Honvédség haderőfejlesztési programja 2016-ban indult!

Az eszközök modernizálása mellett 2010-hez képest 13 ezerrel több katona áll az ország…

Felelőtlen és veszélyes nyilatkozatokat tesz Márki-Zay egy háborús helyzetben is. Nekünk most tapasztalt, a magyarok érdekeit védő és higgadt vezetőre van szükségünk, nem pedig a kapkodó és…

Tudjátok miért akarja eltörölni a rezsicsökkentést Márki-Zay Péter?
Mert azoknak a multiknak az embere, akik belőlünk akarnak meggazdagodni!
️EZT Ő MAGA MONDJA EL!

️Tegnap még magyar katonákat és fegyvereket akartak küldeni…
Társadalmi vízió nélkül érthető, hogy nem tudják eldönteni mit szeretnének. Ilyen bizonytalan időkben létkérdés, hogy nem bízhatjuk…

Úton az ukrán határ felé
Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média