HA MÁRKI-ZAY-GYURCSÁNY ALAKÍT KORMÁNYT, AKKOR SOROS GYÖRGY CEU-S EMBERE FELELNE A MAGYAR KULTÚRÁÉRT.

Inkei Péter
2000 óta a Közép-Európai Egyetem (CEU) könyvkiadójának igazgatóhelyettese.
Márki-Zay Péter felkérésére az Egységes Magyarországért mozgalom kulturális szakpolitikai kabinetjének vezetője.

Az index közölt ma félreérthetetlen PR cikket
Idézetek a cikkből:

Tabula rasát csinálnánk, így állnánk hozzá minden új kinevezéshez – mondja Inkei Péter, az ellenzék kulturális szakpolitikai vezetője.


Index: Liget és környezet
Inkei Péter: "Az ember térfoglalása a világban a természet és a többi faj kárára ugyanolyan elfogadhatatlan, mint a Fidesz fizikai térfoglalása. Mindenhova építeni kell valamit, utat, gyárépületet, és sehol nem marad a nyulaknak meg a bogaraknak semmi zöld."

Inkei Péter: "Ezek a játszóterek csodálatosak, de mind azt fejezi ki, hogy az ember nem bír magával. Nem az van, amit Orbán Viktor mondott, hogy minden gyerek érték, nem: minden négyzetméter, minden liter víz érték. Én ebből a szempontból szélsőségesen környezetféltő vagyok.

Nem dolgozom államigazgatásban, nem vagyok benne színházi vagy múzeumi ügyekben, hanem egy kiebrudalt egyetem (CEU) Budapesten maradt kiadójának a munkatársa vagyok, ennyiben persze kulturális területen dolgozom.


Index: Baán László szeretné még felépíteni az Új Nemzeti Galériát, így válik majd teljessé a múzeumi negyed, ami külföldről is látszik. Ha netán az ellenzék nyer, a Liget Projektet leállítják??
Inkei Péter: "Az biztos, hogy minden beruházást föl kell függeszteni, a budai várban is, a Hajógyári-szigeten is, és az egész országban.
A Gyurcsány-kormány idején reaktiváltak engem, az európai uniós beruházások szakértője voltam, és ott is mindig a megyei beruházásokat kellett visszanyomni."


Index: Miért mondja, hogy az Opera nem működik? Most ráadásul gyönyörűen megújul, és a programja is nagyon gazdag.
Inkei Péter: "Ezt nem tudom lemérni, mert nem vagyok operarajongó. Amikor a világsajtóban kultúráról beszélnek, akkor ott olyan nevek bukkannak fel, akik a Müpában is megjelennek, és nemzetközi visszhangja van egy-egy nagy kiállításának – a magyar Operával még nem találkoztam, de nem vagyok mérvadó, még az is lehet, hogy így van."

Forgalmas nap külpolitikai szempontból: a lengyel miniszterelnököt kérte fel Orbán Viktor Magyarország képviseletére az orosz-ukrán válsághelyzetről szóló, a déli órákban zajló rövid rendkívüli EU-…

Márki-Zay Péter, mint az egyik legjobb Gyurcsány-tanítvány, fizetőssé tenné az egészségügyet.
A videóban megmutatom erről a balos miniszterelnök-jelölt mondatait!

Másodfokú riasztást adott ki az erős szél miatt a meteorológiai szolgálat

Másodfokú, narancssárga riasztást adott ki az erős szél miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken a…

Már négy megyében van érvényben tűzgyújtási tilalom:
👉Bács-Kiskun
👉Csongrád-Csanád
👉Heves
👉Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben.

Ez azt jelenti, hogy tilos tüzet gyújtani az erdőkben, a tűzrakó helyeken,…

A gyermeket nevelő hivatásos és szerződéses katonák, és a civil dolgozók bruttó 45 ezer forint tanévkezdési támogatást, valamint bruttó 50 ezer forint nevelési támogatást kapnak.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média