Márki-Zay nem áll le sértő megjegyzéseivel. Ismét arról beszélt az M1 riporterének, hogy a Fidesz soraiban van a legtöbb homoszexuális politikus.
Szerintetek ez normális, hogy a 21. században egy…
"Nekem hiszel vagy a fülednek?
Vágyvezérelt újságírás: A Telex megint olyan szavakat adott Orbán Viktor szájába, amiket NEM MONDOTT.
A Kontra leplezte le az álhírgyártók újabb manőverét.
"A rádióinterjút követően ugyanis megjelentettek egy összefoglaló anyagot is, amiben már olyan mondatokat tulajdonítottak Orbánnak, amit ebben a rádióinterjúban biztosan nem mondott, de feltehetően máskor sem.
A Telex munkatársa ugyanis kissé félreértelmezve az elhangzottakat, arról írt, hogy Orbán szerint „lehet, hogy pedofíliába is átmehet a homoszexualitás”. Csakhogy – ahogy a fenti idézetből is kitűnik – a kormányfő nem erről beszélt, hanem arról, hogy az oktatási intézményekben jelen lévő LMBTQ propaganda átvezethet a pedofíliára.
Persze nem is feltétlenül a hiteles tájékoztatás volt a Telex célja. A speciálisan értelmezett cikk gyanúsan beleillik a baloldal narratívájába, miszerint a kormány összemossa az LMBTQ-embereket a pedofilokkal.
Az meg különösen szép a történetben, hogy a cikk szerzője nemcsak a miniszterelnök szavait hamisította meg, hanem saját kollégájának cikkét is „túllicitálta” egy kis kormánykritikáért cserébe. "
Forrásés a teljes cikk:
https://kontra.hu/a-propagandanak-nincsenek-hatarai-a-telex-mar-a-sajat-cikkeit-is-felulirja-hogy-le-tudja-jaratni-orbant
Márki-Zay nem áll le sértő megjegyzéseivel. Ismét arról beszélt az M1 riporterének, hogy a Fidesz soraiban van a legtöbb homoszexuális politikus.
Szerintetek ez normális, hogy a 21. században egy…
A csarnokban 566…
Omicron accounts for a…
Péterfi Judit ismét akcióban: egyre idegesebb Márki-Zay Péter mellett, amit műkedvességgel próbál leplezni, „édesem”-nek nevezte a riportert, így próbálta meg leszerelni. De most is sikerült…
LEGYEN A HÁZIKEDVENCEKBŐL RADIÁTOR! FŰTSÜNK GYERTYÁVAL! FÜRÖDJÜNK HETENTE! PERSZE HALADÁROK, PERSZE...
Nem szeretnék senkit unalmas grafikonokkal traktálni, de érdemes megnézni mindkettőt. Rendkívül…
Máris megvan a nap mondása.
Fehér labradorját ajánlotta a Kutyapárt vezetője miniszterelnök-jelöltnek Márki-Zay helyett, mert legalább nem beszél. 🦮
️