EGY TANULSÁGOS TÖRTÉNET

Egy amerikai közgazdasági professzor egyszer kijelentette, hogy Ő soha nem buktatott meg egy hallgatót sem , de a közelmúltban megbuktatott egy egész osztályt.

Miért?
Azért mert az osztály kitartott amellett, hogy az "Obama care" szociális program nagyon is jól működik. Nem lesz tovább szegény , sem gazdag , sőt mindenki egyenlő alapon fog élni és fogja érezni majd magát. A professzor azt mondta , OK , próbáljuk ki a tervet és majd meglátjuk kinek lesz igaza. Mától fogva mindenkinek az osztályzatát csak összeadjuk és egy átlag osztályzatot fog kapni mindenki a végén. Jó? Így majd meglátjuk kinek lesz igaza a végén. Mindenki az osztályban beleegyezett. A legjobb az 5-ös és a legrosszabb az 1-es osztályzat lesz.

Az első teszt után mindenki 4-est kapott. Így azok akik tudtak ,mert sokat tanultak , reklamáltak, viszont aki kevesebbet tanult az örült az osztályzatnak.

A második teszt alkalmával a hallgatók akik az első esetben keveset tanultak , még kevesebbet tanultak , és akik először sokat tanultak ,úgy gondolták hogy akkor ők minek igyekezzenek és Ők is kevesebbet tanultak. Így a második teszt eredménye csak egy elégséges 2-es lett.

A harmadik teszt után mindenki elégedetlen volt, mert mindenki kevesebbet tanult és mindegyik a többieket okolta az alacsony eredményekért . Tehát senki nem volt megelégedve és mindenki megbukott.

Ekkor a professzor azt mondta nekik, hogy a szocializmus ugyanilyen módon alapszik és azért fog az is megbukni . Mert ha a jutalom elég nagy,a szorgalom is nagyobb ahhoz, hogy valaki sikeres legyen.
De ha egy kormány elveszi a jutalmat az igyekvőktől , hogy a lusta is jól járjon, senki nem fogja törni magát , ha Ő azért kevesebbet kap.

Itt van 5 nagyon tanulságos mondat:

Nem lehet a szegényeket sikeressé tenni azzal, hogy a gazdagabbakat kifosztod.

Ha kapsz valamit amiért neked nem kellett dolgoznod, azért egész biztos valaki másnak kellett megdolgozni.

A kormány nem tud adni senkinek semmit, addig, amíg azt valaki mástól el nem veszi először.

Semmit nem tudsz megsokszorosítani úgy, hogy először elosztod.

Ha a nép fele úgy gondolja, hogy nekik nem kell dolgozni mert a másik fele úgyis eltartja.... És mikor a másik fél rájön arra, hogy akármennyit dolgozik, a kormány a fizetésük felét arra költi állandóan, aki nem csinál semmit.
Ez a kezdete annak, hogy az a nemzet a bukás felé halad.

Ez úton szeretnénk jelezni Donáth Annának, hogy a dolgok jelenlegi állása alapján, nem a brüsszeli székéért megy a harc, hanem hogy ITTHON engedje Feri leülni egyáltalán valahova '24 júniusa után...

SzégyenBrüsszel még mindig meghívót küldene a migránsoknak, miközben Dublinban gyerekeket késeltek, egy francia kisvárosban pedig lakókhoz törtek be és késelték őket halálra.

HOPPÁ

Úgy tűnik, már baja momentumos polgármesterének, Nyirati Klárának is ciki a Momentum

HOPPÁ: kitálalt a Momemtum bajai polgármestere, már neki is ciki a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média