Copy-Paste
Ellenzeki minőségi újsagírás

Bár az Ezelényeg.hu nevű DK-s MSZP-s szennyhalmazt nem nevezném újságnak azért csak ott vannak mindenhol, minden nagyobb városban és pesti kerületben

A híreket se bonyolitják túl. Egyszerűen kicserélik a helyszínt "oszt jó'van". Jó az akiknek szánják úgy is elhiszik bármit írnak.

„Hatalmas lépéseket tettünk ebben az évben, hogy a közeljövőben a kezdeti, majd 2023-ban a teljes műveleti készenlétet elérjük” – kezdte évzáró beszédét Denis Tretinjak vezérőrnagy, a Közép-európai…

️TELJES PADLÓ
OFF. GATTA. Márki-Zay OLYAT nyilatkozott a Szabad Európának hogy vagy HOLNAP mondatják le vagy a Fidesz 2022-ben 4/5-el nyeri a választásokat.

Kiderült hogy Gyurcsány SEMMI beleszólast…

Feszegették a határaikat

Csütörtökön a Flottilla öblöt, pénteken a Duna Arénát vették birtokba a Hunor Mentőszervezet vízimentő-egységének tagjai. A kétnapos gyakorlaton egyebek mellett a saját…

Bevalljuk, kicsit megcsúsztunk, éppen ezért mindenképpen a ti segítségetekre van szükségünk ahhoz, hogy kiválasszuk az új téli borítékképünket.

Ha kedved van segíteni nekünk, akkor kérjük, szavazz az…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média