Tegyünk rendet: Magyarország nem fogja megkapni a neki járó EU-s forrásokat. Sem most, sem 2024-ben, sem soha többé.

Állításom olyannyira nem önérdek-vezérelt, hogy nekem emiatt az alapvetően a pályázatok írására, a nyertes pályázatok pénzügyi lebonyolítására alapított, és majd' 20 évig sikeresen működő vállalkozásom alaposan át kellett szerveznem, és más területek felé kellett nyitnom.

Az első intő jel a Norvég Alap forrásai folyósításának a Norvég Királyság általi jogszerűtlen megtagadása, és az Európai Unió egyik tagországával szemben egy nem uniós tag által elkövetett jogsértés cinkos, hallgatólagos támogatása volt az uniós szervek részéről.

A történet röviden: a Norvég Alap különböző célterületeken tette lehetővé pályázati támogatások odaítélését magyar szervezetek részére. A pályázatok konkrét lebonyolítását ún. "program operátorok" végezték, amelyek a két állam (Magyarország és Norvégia) megbízásából kiírták és elbírálták a pályázatokat, folyósították a pénzeket, ellenőrizték a pályázatok felhasználását, stb.

A norvégok valamiért az alap összes többi tevékenységében vagy a Tempus Közalapítványt, vagy a Miniszterelnökséget találták megfelelő partnernek a pénzek elosztásához, egyedül a Civil Alap esetében ragaszkodtak a már egyszer adócsaláson és engedély nélküli hitelintézeti tevékenységen kapott Ökotárs Alapítványhoz. A kompromisszumos megoldás az volt, hogy nyílt pályázatot írnak ki a program operátori tevékenység ellátására a felek, melyen valahogy az Ökotárson kívül a norvégok mindenkit kizártak - még a Magyar Vöröskeresztet is.

Az én fejemben ekkor sajnos nem gyulladt ki a vészcsengő, pedig ekkor kellett volna.

Lehetett volna éppen korábban is. Lehetett volna például 2014-ben, amikor az Európai Unió megvonta a 2004-ben csatlakozott országok gazdaságfejlesztési pályázataira szánt büdzsé felét, és Horizon 2020 néven egy egész Európa számára hozzáférhető kutatási-fejlesztési programmá alakította.

Hogy-hogynem, talán ha 4, vagy 5 magyarországi projekt nyert ebben támogatást... Ellenben dőlt az eredetileg az "elmaradt" új tagállamoknak szánt pénz - a Nyugat-európai cégekhez...

Aztán észbe kaphattam volna akkor is, amikor azt láttam - alapvetően vállalati ügyfélkörnek dolgoztam -, hogy míg 2010 előtt 10-ből 2-3 jelentkezőt kellett elutasítanom, mondván nem alkalmas arra, hogy pályázzon, mert nem felel meg a pályázati feltételeknek, 2020-ra 10-ből jó ha 1, de voltak olyan pályázati kiírások, amelyekben 20-ból 1 jelentkező volt alkalmas.

Ennyire megváltoztak, alkalmatlanok lettek volna a magyar vállalkozások? A csudákat! Ennyire megnehezítették, túlbürokratizálták a brüsszeli intézmények a magyar pályázati kiírásokat: akkor még összeesküvés-elmélet szintjén sem gondoltam volna, hogy ártó szándékkal. Ma már világosan látszik, hogy azzal a kifejezett szándékkal, hogy megnehezítsék, ellehetetlenítsék a nekünk járó források felhasználását.

Azóta is van szerencsém közelről látni, hogy az uniós bürokráciát "kiszolgáló" magyarországi intézményrendszer miként feszül karikába, hogy valahogy a megítélt, felhasznált támogatások alapján az Unió által fizetendő számlák ellenértéke megérkezzen a magyar költségvetésbe.

(Mert az "uniós pénz" úgy jön, hogy először a magyar kormány kiírja a pályázatot, azt megnyerik a pályázók, a magyar kormány magyar költségvetési pénzből fizet, és amikor a projekt megvalósult, a pályázó elszámolt, akkor egyben megy ki Brüsszelnek egy-egy nagyobb csomag, így jó két-három évig is Magyarország hitelezi az uniós pályázatokat.)

Teljesen mindegy, hogy a magyar kormány fején van-e sapka, vagy nincsen: amíg a miniszterelnököt Magyarországon Orbán Viktornak hívják, az Európai Unió korifeusai a Magyarországnak járó forrásokat nem fogják odaadni. Még azokat sem, amelyek egy közös hitelfelvételből származnak - mely hitel kamatait Magyarország is fizeti. (Ez volna az a bizonyos Ellenállóképességi és Helyreállítási Alap.)

Hogy ez jogellenes? Hogy ez embertelen? Hogy a Hamász nevű terrorszervezet, vagy a nem EU-tag Ukrajna számolatlanul kapja a pénzt, az EU-tag Magyarország pedig nem? Kit érdekel? A nyers hatalmi erőszak felülír józan észt, etikát, erkölcsöt, jogot.

Ahogy Orbán Viktor fogalmazott, az Európai Unió nem felbomlani fog, hanem szétcsúszni. A miniszterelnök szokásosan óvatos fogalmazása egy folyamatot jelez, amely a szemünk láttára zajlik már évek óta.

(Nem vagyok hajlandó foglalkozni a huzibőröndös senkiháziakkal, akik rendőrségi nyomkövetővel a bokájukon szavaznak a magyarországi korrupcióról a strassbourgi Európa Parlamentben - méltóságomon aluli.)

A mostani lengyelországi választás utáni nyilatkozatok egyértelművé tették: a kollaboráns kormányoknak lesz EU-s pénz. Donald Tusk, aki nemhogy egyszerűen lefekszik az EU-nak, de saját maga személyében is az egyik legfőbb brüsszelita, "haza fogja vinni" a Lengyelországnak járó - eddig szintén jogtalanul visszatartott forrásokat. Cserébe ott is indul a genderkurzus óvodától, nyílnak a migránsgettók, korlátozni fogják a katolikusok vallásgyakorlását, és - nyilván - amit sikerült a lengyel gazdaságnak elérnie, azt most szépen módszeresen elveszi tőlük a Nyugat.

Bár valószínű, hogy lesz egy kisebb elcsúszás jövőre az Európai Parlament összetételében a bevándorlás-ellenes erők irányába, nem szabad elfelejtenünk, hogy Németországban - amely ország a legtöbb képviselőt küldi az Európai Parlamentbe - konkrétan nincs kire szavazni. Egyetlen "rendszerkritikus" párt van, a jelenleg második legnépszerűbb Alternative für Deutschland - sajnos olyan szellemi teljesítménnyel, mint nálunk nagyjából a Jakab Péter és a Mi Hazánk Mozgalom közötti tér... Akarom mondani: űr... És ez most - az elégedetlenségnek hála - 23%-ot ér országosan.

Franciaország sem áll sokkal jobban, Marine le Pen pártja... Hát... Finoman szólva is az érési folyamat kezdetleges fázisában...

A két legtöbb képviselőt delegáló országból tehát egészen biztosan több "európai értelemben vett jobboldali" fog érkezni Strasbourgba, de ezek csak nevükben különböznek a balosoktól: ugyanaz a kilóra megvett globalista csürhe. Igen, csürhe. Műveletlen, tanulatlan, tudatlan, ámde arrogáns, pökhendi emberekből áll - tessék megnézni az itthoni Dobreveket, Karácsonyokat, Tordaikat, vagy a momentumos "államférfiakat". Csürhe.

Magyarországon - Európában egyedülállóan - a nemzeti oldal a 2002-es választási vereséget követően olyan szellemi építkezésbe kezdett, amelynek eredményeként nem csak Magyarországon, és nem csak Európában, de a világon mindenhonnan hozzánk járnak tanulni a nemzeti, patrióta, jobboldali politikusok.

Ez az építkezés Nyugat-Európában nem ment végbe, de már tegnap is elkésett. Az Unió országai megszállás alatt állnak.

Politikájukat Washingtonból diktálják - ha esetleg jövőre Trump győz az USA-ban, akkor majd senki nem fogja diktálni, és csak céltalanul kóvályog -, a terrorkészültségbe fagyott városok lakossága pedig nehezen ébred, de már későn is.

Nincs kire szavaznia, mert a nemzeti erők nem szervezték meg magukat, akikre szavaznak, azok cégéres gazemberek, pipogya fráterek, ostoba senkik gyülekezete.

Az iszlám fanatikusok - mindegyik iszlám vallású az, ezt ne feledjük - rövid időn belül a formális irányítást is át fogják venni Nyugat-Európa országaiban - ahogy állampolgárságot kapnak. És ne legyen kétség: állampolgárságot fognak kapni.

Az Unió nyugati országai agóniája hosszú ideig fog húzódni, mivel a vállalati elittel folyamatos egyezkedések és alkuk révén el fogják érni, hogy a jóléti rendszert ameddig csak lehet, fenn lehessen tartani.

Az Európai Unió már a következő ciklus végét sem fogja jelenlegi formájában megélni.

Nekünk arra kell törekednünk, hogy a szétcsúszó Unió egyetlen számunkra értelmezhető előnyét, a vámtarifa-közösséget a magunk számára megmentsük.

Mi Európa közepén addig vagyunk vonzók a keleti befektetők számára, amíg a hosszan agonizáló Nyugat a termelési kapacitásait részben hozzánk telepíti (lásd a Mercedes minapi döntését, hogy az elektromos járműtermelést Magyarországra koncentrálja), valamint általunk, rajtunk keresztül hozzáférést kap az Unió belső piacához.

Ez az egyetlen "uniós érték", ami 2023-ban számunkra megmaradt.

És nem azért, mert mi eltávolodtunk volna Európától. Nem. Európa mi vagyunk. Már csak mi.

Azt a forgatókönyvet, hogy nálunk is az történik, ami Lengyelországban nem vagyok hajlandó végiggondolni. Három fiam van.