Az ellenzéknél most jön az a rész, hogy:
"Zárják be. Zárják be, de ne úgy"
Október 23-án Márki-Zay Péterrel és a baloldallal szembejött a fájdalmas valóság: több százezer nemzeti érzésű ember vonult a Békemeneten.
Mindeközben a baloldal tüntetésén? Hát, ott párezren lézengtek. Kínos felsülés ez a messiásként várt Márki-Zaynak és a baloldalnak.
Nem sok politikai tábor tud ilyen erőt felmutatni, mint a mi közösségünk. Legyünk büszkék erre!
Az ellenzéknél most jön az a rész, hogy:
"Zárják be. Zárják be, de ne úgy"
Robbanásban meghalt egy ember Nagykátán
Szerda délután negyed háromkor érkezett a jelzés a katasztrófavédelemhez, amely szerint Nagykátán, a Kis közben robbanás történt. Egy családi házzal és garázzsal…
A pénztártól való távozás után reklamációnak nincs helye!
Márki-Zay pont az aminek a nyilatkozatai alapján tűnik, egy bevándorláspárti politikus
Az ellenzéki összefogás (egyelőre még) miniszterelnök-…
Az megvan, hogy Gyurcsány
vakbélgyulladás gyanújával rögtön hazarepült megműttetni magát, megszakítva a pihenését. Tette mindezt ebbe az általa sokat gyalázott magyar egészségügybe. Nem volt jó neki…
Kedves @Márki-Zay Péter!
Tisztázzuk végre, hogy miért voltunk százszor annyian a Békemeneten, mint a baloldali megemlékezésen! Ideje lenne befejeznie a nemzeti oldal gyalázását annak, aki az '56-os…
Czeglédy Csaba
"Talpig becsületes, tiszta szívű ember, aki tisztességes eszközökkel dolgozik"
Kész. Kikapcsoltam mára az internetet
Ellenfeleink célja, hogy Mária kezéből Brüsszel lábaihoz tegyék le Magyarországot.
Mi nem fogunk meghátrálni!