GERGŐT CSAK BÁNCSA A HATALOM MER' FÉLNEK TŐLE MER'ORBÁNNAK NINCS HATALMA BUDAPESTEN

Karácsony Gergely azt mondta az ATV műsorában, hogy „a túrót érdekli Wintermantel Zsolt, engem aztán nem”, majd hozzátette, hogy a szóban forgó 256 millió forint anonim adományozóktól érkezett.

Az OTP feljelentésében foglalt állításokkal kapcsolatban a főpolgármester azt mondta, nem tud érdemben reagálni azokra a vádakra, amiket a sajtó a bank szájába adott (!!!! - kapaszkodsz? ), mert nem tudja pontosan mi szerepel a feljelentésben (nemlátta...), de kiemelte, hogy a bank által megkapott dokumentumok „feketén-fehéren” cáfolják ezeket az állításokat.

A főpolgármester hangsúlyozta, hogy az adománygyűjtés a vonatkozó jogszabálynak megfelelően történt, és egyetlenegy forint közpénz sem volt benne (ezt senki nem állitotta eddig sem).
Az őt ért vádakra reagálva pedig elmondta, hogy szerinte a kormány a jövő évi önkormányzati választások előtt próbálja oldalvizen, különböző ügyekkel őt, mint „népszerű főpolgármestert” lejáratni.

Ennyi srácok. GeJgő nem tehet semmiröl. Megint...

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média