Óriási kudarc az előválasztás: csak 2,5 százalékos lett a részvétel

Besült a csodafegyver: még a saját választóit sem mozgatta meg az ellenzék.

Ez nem véletlen, hiszen a pártok lemutyizták, jó előre lezsírozták egymás között a körzeteket, így valódi versenyről nem lehet beszélni.

Korábban az ellenzéki szereplők azt remélték, 10 százalék lehet a részvétel, majd ezt csökkentették le 5 százalékra.

A bőven 5% alatti részvétel az előválasztás értelmét kezdi ki, hiszen ehhez az eredménytelenséghez képest nagyon sokba kerül.

Karácsony 2019-ben csak Budapesten 33 ezer aláírást szerzett, most pedig országosan 41 ezret, vagyis alig 8 ezerrel többet.

Ennek ellenére elköltenek a pártok az előválasztásra több, mint egymilliárd forintot.

Ám közben azt hazudják, "csak" 130 millióba kerül az egésznek a lebonyolítása.

Az érdektelenség azért is különös, mert az ellenzéket feltétlenül kiszolgáló propagandamédia folyamatosan napirenden tartja az előválasztást.

A kudarc személyesen Karácsony Gergelyé is, mert ő volt a leghangosabb híve az előválasztásnak.

https://bennfentes.net/2021/09/08/oriasi-kudarc-az-elovalasztas-csak-25-szazalekos-lett-a-reszvetel

Meghívó

VII. Debreceni Székely Nap

2021.szeptember 11., 10.00-22.00

DESz24-udvar, Batthyány utca 24.

10.00 Megnyitó – közreműködik a Debreceni Hajdú Táncegyüttes és a Domokos-lányok

10.30…

Önellentmondó a szabadelvű állam? De mit gondol erről Ratzinger, Habermas és egy híres alkotmánybíró? Jancsó András az Axiómán.

Három versenyszámban bizonyították képességeiket a Magyar Honvédség egyenruhásai a Katonai Háromtusa Bajnokságon, a püspökszilágyi Kiképző Bázis és Lőtéren, szeptember 8-án, szerdán.

További fotókért…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média