
...ÉS AKKOR JÖTT HONT BANDI ÉS BELESZ@RT A SZIVÁRVÁNYBA 
️Hont Andrást nem kell senkinek bemutatni, tevékenysége okán sok jobboldali érzelmű ember nagy "kedvence", és abban is vita nélkül megállapodhatunk, hogy túl nagy Fidesz iránti vonzalommal se lehet megvádolni, de amit az elmúlt hetekben-hónapokban művel amolyan elszabadult hajóágyúként, azt öröm nézni.
MOST PÉLDÁUL LEIRTA HOGY AZ ELLENZÉKI ELŐVÁLASZTÓSDI ÚGY F@SZSÁG AHOGY VAN.
Meg különben is, mindenki annyit mond be amennyit akar, SENKI nem ellenőrzi.
️Ideznék a cikkből:
"Nem ördögtől való tehát a föltételezés, hogy a megszerzett neveket és címeket a pártok a későbbiekben is használni akarják, és nagyon nem szeretnék megosztani egymással. Csakhogy ezúttal van még egy csavar a történetben. Az ellenzéki megállapodás értelmében minden egyes ív adatkezelőjének mind a hat párt minősül, ez rajta van a nyomtatványokon, tehát a többi pártnak van jogalapja elkérni a DK-tól az aláírásokat, és információnk szerint ezt már meg is tették. Magyar György nem cáfolta értesülésünket. Barkóczi Balázs, a DK szóvivője nem tudta egyértelműen megmondani, hogy mi lesz a náluk lévő, le nem adott aláírások sorsa. "
Magyarán ADATGYŰJTÉS, és a választók TOTÁLIS hülyének nézése. Az egész!
Valamint előrevetíti, hogy itt 22 áprilisáig még nagyon-nagyon komoly balhék lesznek, és omlik ez az egész oda, ahova való... (Erre nem mellesleg e sorok írojának van egy erős fogadása mióta kiderült ez az egész összemosósdi)
Érdemes elolvasni a teljes cikket de elveim nekem is vannak igy nem osztom meg.
Na jó. Mégis 
https://atlatszo.hu/2021/09/08/az-eltunt-es-feltunt-alairasok-nyomaban-mar-most-belhaboru-torhet-ki-az-ellenzeknel/

Kamuvadász - Karácsony Gergely vs. újságírók
Így segítik az otthonfelújítási támogatást igénylőket!
Mráz Ágoston Sámuel a Magyar Nemzet-nek nyilatkozott a baloldali előválasztás kapcsán.
Nem kérdés, hogy hol. ITT 💪❤

Hajrá, magyarok!
Fear the walking dead…
Brüsszelben mindenki agyh@lott
Pont.
Orbán is úgy nézi őket hülyének - ahogy azt megérdemlik
Az EU szerint nem elég színes a tálib kormány
Meg is mondták nekik, hogy ha nem viselkednek jól, lesz ám 7es…
Nem baj Peti, nem látta senki