Jeszenszky Zsoltot lehet szeretni meg nem szeretni, sőt utálni is, de ettől még nem lesz kevésbé igaz az, amiket ír...

Sőt. A reakciók alapján PONT, HOGY IGAZA VAN

Most is:

Hihetetlen, amit egy-egy mém miatt képesek a balos kommentelők összefröcsögni és fenyegetőzni. Persze nem maguktól; a szektavezéreik uszítják őket erre. Tanulságos történet az ellenzékiek lelkivilágáról...

Ebbe a rémisztően sötét lelkivilágba pillanthattunk bele az elmúlt hétvégén. Az „Ikertornyok” sorozat úgy tűnik, újra a libsik elemébe talált. Anno, a Cseh Katalin – Sztálin kettősön még csak kicsit akadtak ki, a Márki-Zay-Besenyő Pista bácsi összehasonlításon már hőbörgött a szekta, a Márki-Zay-Ceausescu párhuzamon pedig nagy és teátrális volt a felháborodás; még valamelyik propagandalap (nem emlékszem, hogy a Telex vagy a 444) is beszállt. De hát kampány volt, közeledett a választás. Idoljukat, az önjelölt-fröccsöntött messiás MZP-t nem volt szabad bántani. Azt hittük, ott kimaxolták a hisztit a libsik. Erre ők azt mondták: fogd meg a söröm!
A Pottyondy Edina és Sinead O’Connor közötti, szemre is látható hasonlóságtól totál ledobták a láncot. (Hogy a hasonlóság túlmegy-e a látható jegyeken, és ki volt Sinead O’Connor, arról picit lejjebb.) A kettejüket ábrázoló Facebook-posztra
(https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=677883857538685&id=100059512304016) adott reakciók tökéletesen mutatják a magyar ellenzéki valóságot, a buborékjukat átható beteg lelkivilágot.
A poszt semmit nem implikál, nem foglalkozik Sinead O’Connor halával, egyszerűen csak megmutatja a komikus hasonlóságot. Persze, lehet ilyenkor vinnyogni, látványosan, erényfitogtatva hőbörögni, hogy halottal nem viccelünk, stb. De senki sem viccelt vele. OK, O’Connor hullája még talán meleg, rendben, akinek nem tetszik a mém, az továbbgörget. Vagy büdös bunkónak tart engem, ha ettől jobban érzi magát, és csökken a frusztrációja, bánom is én.
De vannak, akik annyira frusztráltak, hogy ez nem elég. Nekik időről időre robbanásszerű epeömlések kellenek az élet elviseléséhez. És persze rendszeres erényfitogtatások, hogy másoknak megmutassák, mennyire jó emberek ők – ha már a saját életük egy csőd.
Mérő Vera iskolapéldája, archetípusa ennek. Értem én, hogy hosszú távra traumatizáló élmény, amikor egy tinilány rendszeresen arra érkezik haza, hogy a fater ölében egy-egy diáklánya ül – és nem mesét olvas neki. Még sajnálnám is Mérő Verát érte. És javasolnám, hogy szakember segítségével dolgozza fel a lelki sebeket. De ő ilyet nem tesz. Ő inkább projektál és pótcselekszik. A feminizmusba és egyéb közhelyes libsizmusokba menekül, aktivistáskodik és észt oszt. És az évtizedeken át hegemóniát élvező, balos kultúrkör pápáitól (köztük az apjától) megkapta a kóserpecsétet, ezért platformot is rendre adnak neki ugyanennek a kultúrkörnek a felületein.
Valaha ezek gyakorlatilag teljes mértékben uralták a teljes magyar közbeszédet, mára azonban – Istennek hála - egy szubkultúrává zsugorodtak. Valószínűleg ez is tovább frusztrálja őket, így az eleve terhelt, pszichés betegségekkel küzdő, torz személyiségű egyedek még agresszívebé válnak, még jobban elhiszik saját magukat, még elkeseredettebben és görcsösebben akarják egyrészt bizonygatni önnön nagyszerűségüket, másrészt hergelni a szektatagjaikat.
Mérő Vera mindenfélét belelátott a mémbe, hogy én biztos Pottyondy Edina halálát is kívánom, stb. (https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=261494589951086&id=100082716403342) Ez az ő problémája. Ezzel a démonnal neki kell(ene) megküzdenie. De ő ehelyett rámuszította a droidjait, amibe aztán beszálltak a hozzá hasonlóan frusztrált, terhelt, de még az ő genetikailag örökölt intelligenciájával sem rendelkező további bulvárcelebek, Osváth Zsolttól Tóth Bettyig. (Hogy kicsoda? – jogos a kérdés.) Az a fajta primitív, legalja fröcsögés, amit ezeknek a követői, és általában ez a belterjes, balos nagyvárosi szubkultúra produkált a Facebook-oldalamon, ritkaságszámba megy. Nem csak engem és a családomat minősítették válogatott kifejezésekkel, de ahogy ilyenkor lenni szokott toleráns baloséknál, természetesen verekedni és akasztani is akarnak. Egy mém miatt, b+! Ami nekik nem tetszik. OK, legyünk megengedőek, tarthatják akár ízléstelennek is, de mondom, aki ilyeneket lát bele, azt már ő kreálja, nem én. Egészen megdöbbentő, ahogy lóbálják a morállóf••zt, erkölcsi fölényben érzik magukat, mert – szerintük – valakinek a halálával viccelődtem... és közben a halálomat kívánják, ezzel fenyegetnek. Igazi bolsevik mentalitás, ami egyszerre komikus, ugyanakkor ijesztő is.
Beszédes és bíztató épp az érintett Pottyondy Edina reakciója. Persze, ő is posztolt, nem tetszett neki a mém, rendben. (https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=746073893988021&id=100057562504900) Ahogy a videóiban is megtalált már párszor – és mi is őt. Ilyen ez a rock & roll. Vagy a Tankcsapda után szabadon: „ez a politikának hívott szar”. Pofonokat adunk és kapunk. Pottyondy Edina nem elmebetegen, hanem cinikusan, szarkasztikusan reagált.
Na, de a különböző követők, szektatagok... Ha a bálványt bántják, ők teljesen elveszítik a maradék eszüket is. Napokon át vergődtek. Tulajdonképpen valamiféle köszönettel is tartozom mindannyiknak, birkáknak és nyájterelgetőknek egyaránt. Hiszen amíg én a múlt hét második felét kinn, a jó levegőn töltöttem, addig ők a klaviatúrát püfölve rengeteget dolgoztak azon, hogy a Facebook-oldalam a folyamatos balos cenzúra ellenére is óriási eléréseket produkáljon. Ráadásul olyan buborékokban, ahová eddig nem jutott be, tehát még inkább erősíti az algoritmust, hogy ezentúl szélesebb körben terítsen.
De azért ez a fajta gyűlölködés, ez az elállatiasodott viselkedés, amire a magyarországi baloldal kisebb-nagyobb megmondóemberei kondicionálják a szektás híveiket, ez azért nem semmi. Az egy dolog, hogy miközben most teátrálisan kiakadnak, addig amikor meghalt Andy Vajna, vagy Bajkai István parlamenti képviselő, akkor a legalpáribb, legprimitívebb, szó szerint hullagyalázó posztokkal és kommentekkel lepték el a közösségi médiát. A libernyák bolsik kettős mércéje a legkevésbé sem újdonság. De ez a fajta aránytévesztés, ahová az állandó politikai hergelés és gyűlöletkeltés vezet, ez egészen megdöbbentő.
Néhányat ki is gyűjtöttem közülük – a mellékelt képeken láthatóak is. Itt van Albrecht Péter Szigetszentmiklósról, aki egy pincébe zárna, de csak azért, mert nem „takaríthatja el az ilyen férgeket büntetés nélkül”. Vagy Zoltai Tamás, aki „csak” a szüleimet emlegeti. Steiner Gábor, Deák Áron és Keresztes Tamás szintén birkózószőnyegen aludtak. Horesnyi Gábor Pécsről pedig egyenesen akasztana is.
Persze, valahol érthető a belőlük áradó gyűlöletcunami. Ezeket az embereket akár még sajnálhatjuk is. Totálisan meg vannak vezetve, sötétségben élnek. Amiben hisznek, az a sátántól van. Ez demoralizálja a lelküket. Ugyanakkor még tovább frusztrálja őket az is, hogy bárminek, bármekkorának is vizionálják magukat, négyévente kiderül, milyen kevesen is vannak ők valójában, és hogy a fény sokkal erősebb náluk.
Nyilvánvaló, hogy a trollok irányítottan érkeznek. Persze nem publikusan irányítják őket. Zárt csoportokban szervezik az akcióikat, ettől még egyszer-kétszer már le is buktak. De vajon ilyenkor a mieinknek is oda kellene menni Mérő Vera, Osváth Zsolt Zoltán vagy Pottyondy Edina oldalára fröcsögni? Nem, mi ennél szofisztikáltabban is ki tudjuk fejezni a véleményünket. Mondjuk, négy évente, a választásokon. De azért mindig érdekes látni, amikor rácsodálkoznak, majd pedig visítoznak, ha a saját fegyvereiket alkalmazzuk velük szemben.
Szóval ki is volt Sinead O’Connor?

Ír énekesnő, aki egy szűk, alternatív zenek szubkultúrán kívül soha senki nem érdekelt volna, ha nem énekel el egy Prince által írt dalt („Nothing Compares To You”), amiből világsláger lett. Prince egy zseni volt. O’Connor egy „one hit wonder”. Aki próbált még a feltűnősködéssel felszínen maradni. Például azzal, hogy egy MTV-s fellépésen összetépte II. János Pál pápa fotóját a színpadon, mondván, hogy ő az igazi ellenség. Aztán később a kábítószerhasználra bíztatott, mondván, hogy ő is naponta fogyaszt kábítószert. Jé, nem is gondoltuk volna róla... Ja, de. Az eredmény meg is látszott. Négy apától négy gyerek. Egyikük 17 éves korában öngyilkos lett. Sinead is többször próbálkozott. Végül volt elvonón, illetve ideggyógyászati kezelés alatt is – nem sok sikerrel. Utolsó éveire áttért a muszlim hitre és megváltoztatta a nevét. És közölte, hogy a fehér (nem muszlim) emberek undorítóak, és többé egyetlen percet sem szeretne velük tölteni.
És mindezt tarkopaszra borotválva, évtizedek óta. Mert ő így harcolt a „toxikus maszkulinitás” ellen. Azzal, hogy önmagát is maszkulinná tette. Hűha, de megmutatta! (Ez majdnem olyan hatékony, mint ócska popdalokkal buktatni az orbáni diktatúrát.) Egy egzaltált lelkibeteg volt hosszú időn át, aki aztán átment gyakorló elmebetegbe, mielőtt élete véget ért. Vélhetően önkezűleg, de lehet, hogy csak a kauzalitás megkerülhetetlen törvénye működött a világban. Amiről a Mátrix 2-ben a Merovingiai is beszélt: „Ha sok bort iszom, hugyoznom kell”. Ha sokat kábszizol, megbolondulsz és meghalsz.
Na, de mégis, az erényfitogtatóknak talán abban igaza van, hogy ilyenkor annyit kellene mondani, hogy Sinead O’connor nyugodjék békében? Teljesen mindegy, mit mondunk. Úgysem nyugszik békében. Ő már rég a sátánt választotta, és mostantól a másvilágon viseli ennek következményeit.
És hogy a teátrális kopaszra nyíratkozáson túl van-e hasonlóság közte és Pottyondy Edina között? Őszintén remélem, hogy nincs. De a jel aggasztó, elgondolkodtató, és itt kellene megállnia. És visszafordulnia. Mert tulajdonképpen valahol még kedvelem is Pottyondy Edinát. Néha még vicces is képes lenni.

A Jobbik havi 50.000 forintos célzott lakhatási támogatást javasol a kollégiumokba be nem került elsőéves egyetemistáknak.

MI 80 EZRET! MI NYERTÜNK

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média