Együttműködést és nem háborúskodást várnak el a budapestiek Karácsony Gergelytől
A felnőtt budapesti lakosok 9️⃣5️⃣ százaléka szerint fontos, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely képes…
Érkeznek az új kompok és katamaránok a Balatonra
️Hivatalos közleményt még a Balatoni Hajózási Zrt. és a Vízügy sem adott ki az új kompok és a személyszállító katamaránok érkezésének pontos idejéről, azonban a Hajozas.hu szerkesztősége úgy értesült, hogy napokon belül megkezdik a hajók vízen történő szállítását a Balatonra.
A fenti információnkat erősíti az is, hogy a kompok és a katamaránok a komáromi SAM Shipbuilding and Machinery kikötőjében indulásra kész állapotban vannak jelenleg.

Kormányzati támogatásának köszönhetően, a BAHART jelenlegi flottájának megújítása, az üzemeltett kikötők felújításának előkészítése mellett új kompok és katamaránok gyártása megtörtént.

Az állami 6,6 milliárd forintos tőkeemelésnek köszönhetően 2 db 45 méteres kompot és 2 db 35 méteres katamaránt szerzett be a BAHART közel 5,7 milliárd forintból. A beruházás a hajózási társaság 2030-ig tervezett teljes modernizációs folyamatának első üteme. Az új járművek a legkorszerűbb műszaki és utaskiszolgálási eszközökkel rendelkeznek majd, kiemelt cél, hogy európai színvonalú szolgáltatást biztosítsanak az utasoknak. Ez a fejlesztés történelmi léptékű a BAHART és a balatoni hajózás életében.

A kompok Szántódrév és Tihanyrév között, míg a katamaránok Siófok és Balatonfüred, illetve Tihany között, valamint a Fonyód-Badacsony útvonalon közlekednek majd, így biztosítva a kiemelt balatoni desztinációk elérését.
Együttműködést és nem háborúskodást várnak el a budapestiek Karácsony Gergelytől
A felnőtt budapesti lakosok 9️⃣5️⃣ százaléka szerint fontos, hogy Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely képes…
️A szemkilövető a bukása előtt, (tudjátok a hírhedt öszödi beszéd) ami után a tömegbe lövetett, még nagy Oroszország barát volt..
👉Gyurcsányi már nem is birja alkohol…
A baloldali Rácz András vágyvezérelt elemzése és a valóság. Nagy a kontraszt! 
Hogyan tudott kétharmados győzelmet aratni a jobboldal 2022-ben negyedjére is?
Deák Dániel első könyvében erre a kérdésre válaszol!
️A 2019 óta regnáló balos vezetés egyetlen önkormányzati bérház teljes felújítására sem volt képes Ferencvárosban.
🫵A baloldal csak a romboláshoz ért.
🫵Jövőre nyugdíjazni fogjuk őket!
Ennyi.
Nem értem miért gondolja Karácsony, hogy akár a lőtéri kutyát is érdekli, hogy elmegy-e az atlétikai VB megnyitójára
️
Ha már így beszélgetünk. Kis emlékeztető az ukrán "úriembernek" a mai évforduló alkalmára:
1991. június 19-én hagyta el Magyarországot az utolsó szovjet katona, Viktor Silov altábornagy.
Aki UKRÁN VOLT
Most kell erősnek lenni..! Karácsony Gergely sem lesz ott és erre most kiderült, hogy Baranyi sem! Hát mi van itt emberek? 


