Ami a csövön kifér

Szentendrének nem erőssége a csatornarendszere. Hosszú ideje gondot okoz, hogy egy közepes zivatar esetén úszik a fél város, a biztonsági csövön pedig bugyog az esővíz és szennyvíz keveréke a Dunába. A belváros közepén. Ez a cikk nem a lakosság növekedéséről szól, de Fülöpék kottája gyakran a sok új beköltözőt okolja a csatornarendszer gondjai miatt. Pedig a szennyvíz nem békeidőben, a választóik lehúzott WC-je miatt, hanem nagy zivatarok idején önti el a várost. De sajnos azt is elfelejtik, hogy a TESZ alapító tagja az a B. Szabó Veronika, aki főépítészként annak idején rászabadította a lakóparkokat a városra; nevéhez fűződik például a temető eladása és lakásokkal beépítése a Sztaravodai úton és a máig érvényes szabályozási terv legfőbb elemei. Persze nem ő szavazta meg, hanem a közelmúltban aggódó városvédővé avanzsált akkori polgármester Miakich Gábor és társai, köztük az mostani alpolgármester, Magyar Judit. Fülöpék 2019-ben, a kampányban már az építések azonnali leállítását ígérték, Pál Gábor pedig szó szerint azt, hogy megválasztása másnapján minden építkezés le fog állni. A döntéssel a választást megnyerő csapat közel két évet csúszott, rossz nyelvek szerint meg kellett várni Pilis Dani építkezését, mert hát egy alpolgármester mégsem maradhat méltó hacienda nélkül.

A csatonaügy következő kiválasztott epizódja 2019 ősze, amikor is a TESZ a Dunába ömlő vízről készült videót tesz közzé. A két év alatt illatossá szelídült szennyvízről akkoriban még apokalipszist, kolerát és világjárványt vizionáltak. (Tegyük hozzá, hogy némi módosulással, de a harmadik sajnos bejött.) Fülöp akkor kampány hevében megígérte, hogy megválasztása esetén "azonnali lépéseket tesz, hogy ilyesmi soha többé ne fordulhasson elő". Az ígéret amúgy illeszkedik a többi baloldali stílusú szlogenek sorába. Ha alaposan végig nézzük az Ábrányi Emil programot, akkor háromféle ígéretet találunk benne: oltári nagy hazugságokat, amelyekről a leírás pillanatában is jól tudta Fülöp, hogy lehetetlen betartani, olyan ígéreteket, amelyekhez Szentendrének semmi köze, de aki egy kicsit is jól értesült, az tudta, hogy a kormányzati szándék mögötte van, és meg fog valósulni és végül olyan ígéreteket, amelyeket az akkori, gyűlölt, fideszes városvezetés már előkészített, így Fülöpéknek csak a dicsőség learatása maradt feladatául.

A belvárosi csapadékvíz – szennyvíz szétválasztása, egy sok száz milliós projekt ebbe a harmadik kategóriába tartozik. Fülöpék nem szívesen beszélnek róla, de az előző városvezetés volt, aki előkészítette és sikeresen pályázott a projektre, elnyerte a támogatást és annak összege meg is érkezett a város számlájára, mire Fülöp, Pilis és a társai elfoglalhatták helyüket a városházán. Fülöpék, a tőlük megszokott alternatív igazság értelmezés során gyakran emlegetik, hogy ők intézték a csatornázást, de ez nyilvánvaló hazugság. Mindössze annyi feladatuk maradt, hogy kiírják a közbeszerzést és levezényeljék a munkát. Nagy kár, hogy ebből a két elemből végül egyiket sem sikerült megfelelően elvégezni.

Az első fiaskó a közbeszerzés lebonyolítása volt, amelyet nem sikerült időben kiírni, így – Fülöpék szintén nem szívesen beszélnek róla – a régi városvezetés segítségét kérték a határidő hosszabbításával kapcsolatos közbenjárás érdekében. Persze az időhúzás egyik mellékhatása az építőanyagok és a munkadíj drágulása lett, így végül a projektet „𝑐𝑠𝑜̈𝑘𝑘𝑒𝑛𝑡𝑒𝑡𝑡 𝑚𝑢̋𝑠𝑧𝑎𝑘𝑖 𝑡𝑎𝑟𝑡𝑎𝑙𝑜𝑚𝑚𝑎𝑙” kellett megrendelni. Ma még nem tudjuk, hogy a Fülöpék hanyagsága miatti csökkentésnek milyen hatásai lesznek, de az elvégzett munka minősége már most látható. Tény, hogy a makacs víz több helyen nem hajlandó befolyni az utca szintjénél magasabb esővíz elvezető rácsokba, hanem helyette inkább a jól bevált régi nyílások felé igyekszik. És július tizedike óta az is tény, hogy a szennyvíz továbbra is ömlik a Dunába. Vitatkozhatunk rajta, hogy ennek mi a valódi oka, de a Kacsakő és Postás használóit ez nem igazán vigasztalja.

A következő fiaskó magának a csatornázásnak a lebonyolítása volt. Teljesen érthetetlen módon a feladattal Pilis Dániel lett megbízva, akiről a Városháza folyosóin az a hír kering, hogy még az életben nem sikerült semmit időben teljesítenie. Nem tudni, hogy ez igaz-e, de tény, hogy saját facebook-oldalán például hetekig 1 hónapos csúszással szerepelt a Városrészi költségvetés szavazásának hirdetése. A határidőkkel napi szinten harcban álló Pilisnek köszönhetően történt, hogy az eredetileg május végére tervezett befejezés először júniusra, végül július 16-ra módosult. A Dézsma utca aljának felbontása az eredetileg tervezett 2 hét helyett gyakorlatilag február óta állandósult és állítólag már most látszik, hogy a többszörösen módosított határidő sem lesz betartva. Nyilván Dániel nagyon elfoglalt a saját építkezésével, de senki sem kötelezi az alpolgármesteri feladat folytatására. Sőt, talán mindenkinek jobb lenne, ha szedné a sátorfáját és csak a saját projektjeit igazgatná.

Így jutottunk el július második szombatjáig, amikor is a szokásos nyári vihar lecsapott Szentendrére. A szennyvíz pedig szokásosan bugyogott a Dunába a belvárosban. Egy dolog volt mindössze szokatlan: a városvezetés eddigi jól szervezett kommunikációja is összeomlott. Azt megszoktuk eddig is, hogy Fülöpék úgy hazudnak, ahogy csak a csövön kifér, de azért a látszatra figyeltek és minden alkalommal ügyesen eltakarították a nyomokat. Ezúttal viszont a facebookon egymás alatti bejegyzésekben mondtak ellent a képviselők és az aktivisták saját maguknak. Jött először a DMRV közleménye, hogy szennyvíz ömlött a Dunába. Ezután Pilis Dániel a helyszínre sietett (a saját módján, pár óra múlva), majd a különleges szaglószervével megállapította, hogy "𝐴𝑧 𝑅𝑆𝑍1 𝑘𝑖𝑜̈𝑚𝑙𝑜̋𝑛𝑒́𝑙 𝑠𝑒𝑚𝑚𝑖 𝑛𝑦𝑜𝑚𝑎 𝑛𝑒𝑚 𝑣𝑜𝑙𝑡 𝑠𝑧𝑒𝑛𝑛𝑦𝑣𝑖́𝑧𝑛𝑒𝑘, 𝑠𝑒𝑚 𝑠𝑧𝑒𝑚𝑟𝑒𝑣𝑒́𝑡𝑒𝑙𝑒𝑧𝑒́𝑠, 𝑠𝑒𝑚 𝑠𝑧𝑎𝑔 𝑎𝑙𝑎𝑝𝑗𝑎́𝑛, ℎ𝑜𝑙𝑜𝑡𝑡 𝑎 𝑘𝑜𝑟𝑎́𝑏𝑏𝑖 𝑖𝑙𝑦𝑒𝑛 𝑒𝑠𝑒𝑡𝑒𝑘𝑏𝑒𝑛 𝑠𝑧𝑒𝑚𝑏𝑒𝑜̈𝑡𝑙𝑜̋, 𝑒𝑔𝑦𝑒́𝑟𝑡𝑒𝑙𝑚𝑢̋ 𝑗𝑒𝑙𝑒𝑖 𝑣𝑜𝑙𝑡𝑎𝑘" 𝑒𝑛𝑛𝑒𝑘. Magyarul egyenesen forrásvíz. Artézi. Aki ettől eltérő véleményt fogalmaz meg, az minimum fidesz-bérenc, de biztosan rosszindulatú, NER-lovag. Sajnos hétfőre megérkezett a DMRV második, hivatalos közleménye is, amely ismételten szennyvíz beömlést említett. Közben Hernádi Krisztina tagadott: „𝑐𝑠𝑎𝑘 𝑐𝑠𝑎𝑝𝑎𝑑𝑒́𝑘𝑣𝑖́𝑧 𝑓𝑜𝑙𝑦𝑡 𝑘𝑖 𝑎 𝐾𝑎𝑐𝑠𝑎𝑘𝑜̋𝑛𝑒́𝑙” . A leginkább kellemetlen csapás Fülöpéket végül a saját oldalukról érte.

A 444.hu-n ugyanis megjelent egy cikk, amely ugyan jól képzett „független” hírvivőként kerülte a városvezetés említését, de illusztrációként a TESZ 2019-es videóját mutatta meg a szennyvíz beömléséről. A megosztott cikk alatt megjelent Hernádi „Xerox” Krisztina, aki szó szerint a következőt kommentelte: „𝑎 𝐷𝑀𝑅𝑉 ℎ𝑎𝑣𝑎́𝑟𝑖𝑎 ℎ𝑒𝑙𝑦𝑧𝑒𝑡𝑒𝑖𝑡 𝑒𝑔𝑦 𝑎́𝑙𝑙𝑎𝑚𝑖 𝑛𝑎𝑔𝑦𝑏𝑒𝑟𝑢ℎ𝑎́𝑧𝑎́𝑠 𝑡𝑢𝑑𝑛𝑎́ 𝑚𝑒𝑔𝑠𝑧𝑢̈𝑛𝑡𝑒𝑡𝑛𝑖, 𝑎 𝑣𝑎́𝑟𝑜𝑠 700 𝑚𝑖𝑙𝑙𝑖𝑜́𝑡 𝑓𝑜𝑟𝑑𝑖́𝑡𝑜𝑡𝑡 𝑎 𝑏𝑒𝑙𝑣𝑎́𝑟𝑜𝑠𝑖 𝑓𝑒𝑙𝑢́𝑗𝑖́𝑡𝑎́𝑠𝑟𝑎. 𝐴 𝑐𝑖𝑘𝑘𝑒𝑡 𝑛𝑒𝑚 𝑜𝑙𝑣𝑎𝑠𝑡𝑎𝑚, 𝑐𝑠𝑎𝑘 𝑒́𝑟𝑧𝑒𝑚, ℎ𝑜𝑔𝑦 𝑎 𝑓𝑒𝑙𝑒 𝑠𝑒𝑚 𝑖𝑔𝑎𝑧, 𝑒𝑧 𝑛𝑒𝑚 𝑣𝑎́𝑟𝑜𝑠𝑖 𝑓𝑒𝑙𝑎𝑑𝑎𝑡𝑘𝑜̈𝑟, 𝑒́𝑠 𝑛𝑦𝑖𝑙𝑣𝑎́𝑛 𝑠𝑒𝑛𝑘𝑖 𝑠𝑒𝑚 𝑜̈𝑟𝑢̈𝑙 𝑛𝑒𝑘𝑖”. Krisztina egyszerűségét tiszteljük, és egyben köszönjük neki, hogy ezt megosztotta velünk. Kedves strandolók, a TESZ ígéretét csak egy állami nagyberuházás tudná megvalósítani. Addig pont ugyanannyi hazudozás várható Fülöpéktől, mint amennyi szennyvíz a Dunába egy zivatar után – ami a csövön kifér.

️Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa szerint a Benes-dekrétumok nem ütköznek az uniós jogba, ellenben a magyar gyermekvédelmi törvény ügyében külön állásfoglalásokat sem restek készíteni.

Az egy…

Véget ért a lövész altisztek tanfolyama
Harmincnégyen tettek sikeres elméleti és gyakorlati vizsgát az „Acélkocka” elnevezésű altiszti képzési rendszer, lövész altiszti szakmai tanfolyamának végén. A…

Az augusztus 28-29-i kecskeméti Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutatóról nyilatkozott Sándor Zsolt vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnokának megbízott helyettese az M1 Ma Reggel című…

Tudtad-e? – tények a startupok világából

Magyarországon a 2. legmagasabb volt a nők aránya startupok társalapítói között 2018-ban

Az EU Startup Monitor 2018-ban átfogó elemzést készített az európai…

Súlyos baleset Csömörön - HÉV-vel ütközött egy autó

HÉV-vel karambolozott egy személyautó a Pest megyei Csömörön, a Major utcában, hétfőn délután. A szerelvény maga előtt sodorta az autót. A fővárosi…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média