HUHA
Nem értem. Ez most hozadéka, vagy deficite a sztorinak?
"Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója letétbe helyezte felmondását a státusztörvény miatt"
NAHÁT! GYURCSANYÉK HAZUDNAK. Most éppen az abortuszokról
Takács Péter - egészségügyi államtitkár postja:
️ Válasz a DK sajtóközleményére️
A DK a mai sajtóközleményében hamisan azt állította, hogy nőtt a terhességmegszakítások száma Magyarországon!
Ez egyszerűen nem igaz! A Gyurcsány-párt ismét hazugságokkal vezetné félre a magyar embereket.
A terhességmegszakítások 2010 óta tartó folyamatos csökkenése tavaly is folytatódott, míg 2021-ben 12 876 volt ez a szám, addig 2022-ben közel 500-al kevesebb!!
A közvélemény által „szívhang-rendeletként” ismert szabályozás tavalyi módosításának célja az emberi élet védelme és a várandós teljes körű tájékoztatása. Ennek értelmében a terhességmegszakítás elvégzése előtti utolsó orvosi vizsgálaton az anya részére a magzati életfunkciók egyértelmű bemutatása szükséges.
Azt állítani, hogy a művi vetélés száma növekedett, egyértelműen a közvélemény félrevezetése a DK részéről. Az abortuszok számának csökkenése az említett rendelet hatályba lépése után is folytatódott.☝️
A rendelet megjelenése előtti 7 hónapban ez a szám 7 564 volt, az azt követő 7 hónapban pedig 7 336.
A családalapítás és gyermekvállalás terén tapasztalt kedvező folyamatok nem egyetlen rendelet módosításának tudhatók be, hanem annak a következetes és komplex családtámogatási rendszernek, amelyet a polgári kormány a vágyott gyermekek megszületése érdekében folyamatosan fejleszt.
HUHA
Nem értem. Ez most hozadéka, vagy deficite a sztorinak?
"Pilz Olivér, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója letétbe helyezte felmondását a státusztörvény miatt"
Szívből gratulálunk Ferencz Orsolya képviselőasszonynak!
"Ad astra per astrea"
️
Bezzeg.....
Jó éjszakát szép álmokat!
#varju
Úgynevezett tömegtámogatás, avagy nem kígyóznak a kígyók
Jajj honnan is olyan ismerős ez....
"A tüntetéshez, annak ellenére, hogy azt a PO szervezte, több civil szervezet is csatlakozott, sőt, más ellenzéki pártok vezetőivel is lehetett találkozni a…
Budapesten nagy az érdeklődés, nagyon kedvelik a Cseh Katalint, meg a Donáth Annát..