Na ezekkel tárgyalgasson bárki
Ugyan eddig nem volt kifogásuk a polgármesterek egyetemi kuratóeiumi tagsága ellen DE MEGGONDOLTÁK MAGUKAT.
Hát ÍGY működik Brüsszel.
Fekete-Győr Andrást felmentették, párttársát viszont elítélték, hivatalos személy elleni erőszak miatt
Szarvas Koppány Bendegúz három év felfüggesztett börtönt kapott első fokon, amiért 2018 december elején dulakodott a rendőrökkel a kormányellenesen tüntetésen a Kossuth téren.
A bíróság Szarvas Koppány Bendegúzt bűnösnek mondta ki, csoportosan elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében.
Ezért a bíróság két év börtönre ítélte a vádlottat, amelynek végrehajtását három évre felfüggesztette.
Fekete-Győr Andrást ugyanakkor a bíróság felmentette a társtettesként, csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak vádja alól.
( Mandiner )
Na ezekkel tárgyalgasson bárki
Ugyan eddig nem volt kifogásuk a polgármesterek egyetemi kuratóeiumi tagsága ellen DE MEGGONDOLTÁK MAGUKAT.
Hát ÍGY működik Brüsszel.
HAJRÁ BUDAPEST
Kevesellte a fővárosi tulajdonú utakon és közterületeken lévő parkolóhelyekből származó bevételt Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén, írja a…
A VENDÉGMUNKÁS amiblassan már szitokszó lesz
Jó lenne, ha a sok prolihergelő leszállna végre a vedégmunkásoktól! Vagy ne is..........Ok Pista, jatszunk el a gondolattal, hogy ne legyenek…
Az ukrán állami korrupcióellenes ügyészség (NAZK) Oroszország támogatójává nyilvánította a Milkát, az Oreót és egyéb édességmárkákat birtokló Mondelez International nevű vállalatot.
Jó reggelt!
A "szénné égsz" lexikoni példája.