Ez úgy meg lepett mindenkit , hogy még Gyuri bácsi is dobott egy szaltót! 


NO KOMMENT
2023. május 9.:
"Az utóbbi időszakban egyre több polgármester és közösség kért segítséget Németország-szerte, akik nem tudnak megbirkózni az egyre növekvő számú menedékkérő élelmezésével, elhelyezésével és iskoláztatásával.
A találkozón a tartományi vezetők a korábbi finanszírozási modellhez való visszatérés mellett fognak érvelni, ami 2021-ben megszűnt. Az akkori rendszerben a magánszemélyek havi 670 eurót kaptak, de az infláció miatt ennek az összegnek most ezer eurónak kellene lennie, mondják a vezetők. Emellett azt szeretnék, ha a kormány meghatározott összeget fizetne a kísérő nélküli kiskorúak után, valamint teljes mértékben megtérítené a menekültek elhelyezésének költségeit."
2015 szeptember 08.:
"Bízom benne, hogy Magyarország egyszer még sikeres ország lehet, ahol sok szorgos kézre és okos fejre lesz szükség. [...]A 2015 közepén Európába érkező menekülthullámtól lehet félni, mint minden új és idegen dologtól. Kétségbeeséstől és köpködéstől viszont senkinek sem lesz jobb, így mind Európa, mind Magyarország jobban tenné, ha inkább arra koncentrálna, hogy tudja a megváltozott körülményeket a maga javára fordítani. Illetve elnézést: először segítsünk a rászorulókon, utána pedig álljunk neki kitalálni, hogy miként lehetne nekünk velük együtt jobb."
/posztok.hu


️LEVELET KAPTUNK





