Mégiscsak összegyűjtötte ez a bohócbanda nyögve-nyelve az aláírásokat, Maki szerint 470.000-et, azonban a valóságban el kell osztani 2-vel, hacsak nem külön számolták a vezeték-és keresztneveket.

👉Hiába próbálják a csúfos buktát sikerként eladni és a kormányváltás lépcsőjeként, ebből már népszavazás nem lesz, hiszen a Nemzeti Választási Irodának 60 napja van a szignók ellenőrzésére, a hitelesítést pedig meg lehet támadni, aminek a jogorvoslati határideje további 10 nap. Fontos továbbá, hogy lehet nem elég a 235 ezer leadott aláírás, hiszen sok érvénytelen lehet, így az a kockázat is megvan, hogy nem lesz meg a 200 ezer érvényes aláírás.
👉Az Országgyűlésnek ezt követően 30 napja van arra, hogy elrendelje a népszavazást, ezután pedig a köztársasági elnöknek 15 napja van a népszavazás időpontjának kitűzésére, ezen időpont pedig a kitűzéstől számított 50 nap előtt nem lehet - írja Deák Dániel elemző.

A választás pedig 72 nap múlva lesz, csak szólok, BALFÉKEK

Ezt bizony ELKRTÁK, nem kicsit, nagyon.

🤡Ez is adott a szarnak egy pofont: már nemcsak nőzik, hanem iszik is a Lyakab! És ebből igyekszik magának politikai tőkét kovácsolni a Facebookon.

📌Ugyanis úgy tűnik, a DK frissen igazolt udvari…

Történelmi kudarc a baloldal aláírásgyűjtése, hiszen egy hónap alatt sem tudtak 200 ezer aláírást összegyűjteni, csak később érték el a 235 ezer szignót. Így már biztosan nem lesz a népszavazásuk…

Apa vagyok!
Állítólag jó apa, ezt az is bizonyítja, hogy a fiaim engem választottak.
Nem tudnak a gyermekeim olyat tenni, amiért kezet emelnék rájuk.
Aki férfi, az olyat nem bánt aki nem tudja magát…

MÁRKI-ZAY EBBEN IS MINI FERI
A Századvég friss kutatása szerint rohamosan zuhan Márki-Zay népszerűsége. Ezúton is további sikeres ostobázást, gombázást kívánunk Mini Ferinek! Van még lefelé!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média