A nigériai Owo városban legalább ötven keresztény hívet meggyilkoltak és százat megsebesítettek, amikor pünkösdvasárnap fegyveresek támadtak egy katolikus templomra, szentmise közben. A helyszínen készült felvételek tanúsága szerint a gyilkosok nem válogatottak: az áldozatok között több gyerek és egy előző nap megesküdött fiatal házaspár is van.

Az imént beszéltem telefonon Jude Ayodeji Arogundade püspök atyával, akinek egyházmegyéjében történt a barbár támadás. Tolmácsoltam neki a magyar emberek együttérzését és Szijjártó Péter miniszter úr bejelentését, ami szerint Magyarország Kormánya, a részvét kifejezése mellett, 10 millió forint összegű gyorssegélyt küld a térségbe a Hungary Helps - Magyarország segít programon keresztül. Az adományokat az orvosi mentési erőfeszítésekre, valamint a kenyérkereső nélkül maradt családok, árván maradt gyerekek ellátására fogják fordítani.

Magyarország immár öt éve hívja fel a világ közvéleményének figyelmét arra, hogy a Krisztusba vetett hitük miatt üldözöttek száma évről-évre növekszik. Imáinkban az áldozatokkal és hozzátartozóikkal vagyunk.

Miközben Magyarországon az elmúlt hónapokban több tízezer ember dolgozott azért, hogy segítséget nyújtsunk a háború sújtotta Ukrajnának és az ukrán embereknek, addig az ukrán politikusok folyamatosan…

Tegnap pedagógusnap alkalmából köszöntöttem Ihász Beáta Hajnalka csikvándi óvodapedagógust.

Isten éltessen minden pedagógust, köszönjük gyermekeinkért végzett munkájukat!

️ nahát, miután elmondtam, hogy az angolok a bűneikért minket oktatnának, a fész 1 hónapra korlátozza a bejegyzéseim elérését.
️ jelöljetek minél többen kedvencnek.

27. alkalommal rendezték meg a hagyományos Fazekas Találkozót Sümegprágán. Minden elismerésem Polgármester úrnak és a helyieknek, hogy ilyen komoly energiát fordítanak a hagyományőrzésre és a…

Az ukrán nép nem tehet arról, hogy ilyen senkiházi, gerinctelen hazudozók okádnak bele a világba.

Ahogy arról sem, hogy ezek a retkek úgy ócsárolnak minket, hogy a saját hadigépezetük is orosz olajon…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média