Holnap ilyenkor indul a vita Schiffer Andrással. 
A helyszínen írásban is lehet majd kérdezni.
️
Életemben harmadszor vehettem át állami vezetői kinevezést, életemben harmadszor esküdhettem fel hazám, Magyarország szolgálatára. Hivatásomat a magyar nemzet javára és a világszerte üldözött keresztények, az ártatlanul szenvedők megsegítése érdekében fogom gyakorolni. Aki vallja a magyarság történelmi küldetését, az megérti, hogy ezek a nemes célok összefüggnek, egy ügyet képeznek.
A Hungary Helps Program tehát folytatódik, amelyet mostantól a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkáraként fogok vezetni.
Köszönöm azoknak, akik kitüntettek bizalmukkal. Köszönöm azoknak, akikkel együtt dolgoztunk, dolgozunk a ránk bízottakért. Köszönöm azoknak, akik bármilyen módon támogattak: segítséggel, biztatással, imádsággal.
Köszönöm azoknak, akik a legközelebb állnak hozzám és akik a személyes áldozataikkal tették lehetővé, hogy ezt az ügyet tovább szolgáljam… Kérem még a türelmüket: úgy fest, hogy a hivatásom a következő időszakban is sokszor elvon és távol tart majd. Áldozatvállalásukat szívvel-lélekkel végzett munkával hálálom meg.
Deus lo vult / Deo gratias! 
Holnap ilyenkor indul a vita Schiffer Andrással. 
A helyszínen írásban is lehet majd kérdezni.
️
🤝🇭🇺
Georgia függetlenségi napját és a diplomáciai kapcsolatok 30. évfordulóját ünnepeltük ma. Támogatjuk az ország euroatlanti integrációját és fontosnak tartjuk baráti kapcsolatainkat.
A képen…
A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk!
A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk!
A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk!
A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk!
A kormány úgy határozott, hogy létrehoz egy rezsivédelmi alapot és egy honvédelmi alapot.
Megvédjük a családokat!
Orbán Viktor:
Létrejön a rezsi- és a honvédelmi alap. A bankok, multik, telekommunikációs vállalatok a háború miatti extraprofitjukat ide fogják befizetni!
Azoktól, akik extra hasznot szereznek a…
Orbán Viktor: A rezsit megvédjük, az extraprofitot elvonjuk! 
Partnerség, batárság, erre van most szükség!

"Az Európai Unió nem lehet igazán erős úgy, hogy vannak fehér foltok a kontinensen és ezek a fehér foltok jelen pillanatban az unión kívül eső országok. Ezeket mihamarabb fel kell venni, ez a mi régi…
Budapest hiperpasszív lett. Ennyi.
Elit alakulat 

