Ez nem politikai akarat és nem időtartam kérdése. Ez egyszerűen fizikai, földrajzi és infrastrukturális valóság.
Magyarország Kormánya már több mint 2 milliárd forint összegben nyújtott humanitárius segítséget a háború sújtotta Ukrajnának. A Hungary Helps Programon keresztül 1,35 milliárd forintnyi támogatást indítottunk útnak az ukrajnai háború elől menekülő magyar és ukrán embereknek. Rétvári Bence államtitkárral közösen jelentettük be: a korábbi adományokon túl most orvosi eszköz- és gyógyszerszállítmány indul útnak, több mint 210 millió forint értékben.
A múlt héten a Kárpátaljára vezetett missziónk keretében jelenthettem be, hogy további 320 millió forint támogatást küldünk újabb karitatív programok keretében mind a kárpátaljai térségben és Kárpátalján túl, a belső-ukrajnai területeken is, mely összegből 200 millió forintot az éhezéssel fenyegetett embereket segítő Egytálétel Programra fordítunk.
/posztok.hu
️ Kézzelfogható segítség kell a fuvarozóknak!
Az Európai Parlament plenáris ülésén vitattuk meg az Ukrajnában zajló háború az EU közlekedési és idegenforgalmi ágazatra gyakorolt hatásait.







