A Hungary Helps - Magyarország segít élén töltött évek során a világ számos országában találkoztam háborús menekültekkel. Most minden eddiginél fontosabb a segítségnyújtás, hiszen a menekülő emberek számára hazánk az első biztonságos ország. Szomszédjainkról, sőt sok esetben ukrajnai magyar honfitársainkról van szó.
Koncz Zsófia képviselőasszonnyal és Makkai László atyával a határmenti Barabásban létrehozott segítőponton jártam tegnap este, ahol újra megtapasztalhattam a magyar karitatív szervezetekből és általában a magyar emberekből áradó együttérzést, segíteni és tenni akarást. Magunk is hoztunk adományt sőt egy kis időre kivehettük részünket a menekültsegítő munkából is. Lehetőségem nyílt beszélgetni az idelátogató Luscsák Nílus atyával, Munkács görög katolikus püspökével, aki beszámolt a kárpátaljai humanitárius helyzetről.
Azt, hogy a magyar segítség mennyit jelent a mindenüket hátrahagyó és végtelenül elfáradt menekült családoknak, azt a befogadott emberek arcán láthattuk…

Összefogott az ország és összefogott a körzetünk is.
Rengeteg adomány gyűlt össze az Új Ház Centrum Piramis Építőház Kft. gödi telephelyén. A Szent Panteleimon Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus…

Köszönöm, hogy ilyen szép számmal gyűltünk össze a tósokberéndi lakossági fórumon!

Fontos kérdésekről beszélgettünk mind az országos, mind a helyi politika viszonylatában. A cél világos: április 3-án…

Pont egy hete, ezen a napon bújtak ötletes jelmezekbe az arácsiak és a fürediek, és ahogy ez lenni szokott, most is kitűnő hangulat, muzsika és finom falatok várták a kicsiket és nagyokat egyaránt.

🤝…

A KDNP és az IKSZelmúlt eseményein összegyűlt adomanyokat vittünk el Aranyosapátiba, hogy segítségére legyünk az önkormányzatnak és az ott dolgozó karitatív szervezeteknek. Köszönjük mindenkinek aki…

Bejelentés: 140 milliárd forint útfejlesztési támogatásról döntöttünk.
A forrásból összesen 220 összekötő és bekötő út újulhat meg vidéken.
Tovább javul a vidéki települések elérhetősége,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média