Manapság kevesen tudják, hogy az Európai Unió zászlajának kék hátterében kör alakban megjelenő tizenkét csillag Szűz Mária tizenkét csillagból álló koronájára utal.

1950-ben az Európa Tanács pályázatot hirdetett egy olyan zászló megtervezésére, amely a kontinens jelképe lehet. Az eredményét 1955. december 8-án hirdették ki, a szeplőtelen fogantatás ünnepén, amelynek nyertese Arsène Heitz egyik terve lett. A zászló 1956. október 21-én a strasbourgi székesegyház épületén lobogott először.

Figyelemre méltó, hogy az EU alapító atyák közül Robert Schuman és Konrad Adenauer hívő katolikusok voltak, mindketten rendszeresen imádkoztak a strasbourgi székesegyházban a Szeplőtelen Fogantatás-ábrázolás előtt, melyen Máriát tizenkét csillagból álló korona övezi.

Ahogy Ferenc pápa a napokban fogalmazott: „a diktatórikus rezsimek „felhígított szekularizmusa” a történelem során nem járt sikerrel. Az EU-nak az alapítók által meghatározott eszméket kell követnie, és óva intette attól az uniós intézményeket, hogy az „ideológiai gyarmatosítás” útjára lépjenek, mivel az „az országok megosztottságához és az Európai Unió bukásához vezethetne."

Rendkívüli és nagyon komoly gazdasági bejelentés egyenesen Dél-Koreából

Új pályázatok indulnak a vidéki településeknek. A pénzt szociális célú lakásépítésre és útfejlesztésekre is lehet fordítani.

Nem tudom eldönteni, hogy Karácsony Gergely tud-e a Városháza körüli üzelmekről, de a következmények szempontjából igazából mindegy is.

Gratulálunk! 👏
Angela Merkel német kancellár mai napon történő távozása után Orbán Viktor miniszterelnök lett a legrégebb óta regnáló választott vezető az EU-ban, illetve a nyugati világban is.

☝️ Elindult a családtámogatási kalkulátor! Osszák meg ismerőseikkel a videót, hogy minél többen kaphassanak gyors információt arról, hogy mely támogatásokat tudják igénybe venni!
https://uj.csalad.hu/…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média