A múlt héten Heisler Andrással, a MAZSIHISZ-Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnökével találkoztam, a kormányzati támogatásóból felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában. Lehetőségem nyílt megcsodálni az eredeti tervek szerint rekonstruált épületet, amely a vallási funkció mellett most kávéháznak, szalonnak és konferenciateremnek is helyet ad. Külön érdekesség, hogy a második világháborúban erősen megrongálódott épület egy eredeti mozaikdarabját is beépítettek, amelyet tulajdonosa négy évtizeden keresztül a saját házában rejtegetett.

Sok más téma mellett beszélgettünk a zsidó-keresztény párbeszédről, emlékezetről, közösségteremtésről.

Korábban Izraelben szolgáló diplomataként különösen büszke vagyok, hogy Magyarország az egyik legbiztonságosabb hely a zsidóság számára Európában.

„Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás Somogy megyei rendezvényeit ismertető sajtótájékoztató

️Legyenek könnyebbek a Zsámbéki-medencében élők mindennapjai!

Elfogadta a javaslatomat a Szijjártó miniszter úr által vezetett Gazdaság Újraindításáért Felelős Operatív Törzs és a kormány is, így a…

Az Európai Unió jövőjéről szóló vitában abban vagyunk érdekeltek, hogy az EU-t ismét egy, a világgazdaságban versenyképes, a kül- és geopolitikai folyamatokat befolyásolni tudó, önálló hatalmi…

Sokan kérdezték tőlem az elmúlt napokban, hogy hol tudják aláírni a STOP Gyurcsány! STOP Karácsony! petíciót.

Az alábbi linken mindenki megnézheti, hogy hol van a hozzá legközelebb eső aláírópont, és…

️A tömeges migráció nem erősebbé, hanem gyengébbé teszi az Európai Uniót. Az illegális migrációt nem kezelni kell, hanem megállítani!

Tegnap a Danube Institue által szervezett eseményen…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média