Pakisztánból a Vatikánig – egy megégett hittankönyv útja
2023 augusztusában Jaranwalában szélsőséges iszlamisták feldúlták a keresztény negyedet. Felgyújtották a templomokat, házakat, üzleteket – és e tűzben égett meg az a hittankönyv is, amely ma már a remény jelképe.
Amikor idén tavasszal ott jártam, azt tapasztaltam, hogy a jaranwalai keresztény gyerekek a negyeden kívül azóta sem mernek iskolába járni. A negyedben pedig nincs működő iskola; apró, ablak nélküli, kiégett szobákban, a padlón kuporogva tanulják a hittant – mégis kitartóan, félelem nélkül.
Még a szentírásaik és a tankönyveik is az erőszak, a gyújtogatás nyomait viselik. Egy megperzselt hittankönyvből vittünk magunkkal egy lapot Rómába, a pápai audienciára. Ez a lap a bénát ábrázolja, akit társai a háztetőt kibontva eresztenek Jézus elé – a hit, a kitartás és az egymásért való kiállás örök példájaként.
A Gondviselés aztán csavart még egyet a történeten. A Vatikánból -miniszterelnök úr delegációjával- közvetlenül Washingtonba vezetett az utam. Itt legnagyobb meglepetésünkre összetalálkoztunk a Jaranwalához közeli Lahore város anglikán püspökével. Amikor képen is megmutattam, hogy mi történt a közösségétől kapott hittankönyv lapjaival könnyekig hatódott. Elmondta, hogy pakisztáni keresztények számára óriási erőt jelent, hogy Jaranwala sebei így jutottak el XIV. Leó pápához.
🙏 A megégett lap most azt az üzenetet hordozza több ezer nehéz sorsú keresztény gyermek és családjaik számára, hogy nincsenek egyedül, a magyarok mellettük állnak.
/posztok.hu


Fenn az ég s lenn a Föld
️
Nem a mi háborúnk, ezért nem rendelünk el kötelező sorkatonaságot, nem rántjuk be a fiataljainkat a családjuk, a barátaik, a szerelmük mellől katonának.