Egyre nyilvánvalóbb: a keresztényellenes erőszak nem kivétel, hanem folyamat.
Franciaországban múlt héten élő adásban szúrtak le egy keresztény TikTokert.

Ashur Sarnaya, iraki káld keresztény prédikátor rendszeresen osztotta meg vallásos gondolatait a közösségi médiában. A kerekesszékes férfit otthona előtt, követői szeme láttára szúrták nyakon.

️ Korábban is hangsúlyoztam, most is megerősítem: egyre kevésbé tartható az az állítás, hogy nagyságrendekkel jobb lenne az európai keresztények helyzete. A templomrongálások és verbális fenyegetések mellett ma már a fizikai erőszak is mindennapi valóság.

Ideje lenne, hogy az Európai Unió is farkasszemet nézzen ezzel az aggasztó folyamattal, és kiálljon civilizációnk alapjai – a keresztény közösségek – védelme mellett.

Addig is Magyarország nem tétlenkedik. A Hungary Helps - Magyarország segít programmal minden nap a keresztény emberek, értékeink és közösségeink védelméért dolgozunk.
👉 Mi most cselekszünk – nem akkor, amikor már túl késő.

: X

Trump kimondta, hogy a Soros-féle szervezetek is felelősek a baloldali antifa működéséért, mert támogatják őket. Mi, itt Magyarországon már megtapasztaltuk, hogy mire képes ez a radikális csoport.

A családokért dolgozunk! Családi adókedvezmény duplázás, édesanyák adómentessége fokozatosan, otthon start program!
Folyamatosak a döntések, tervezzük a jövőt, segítjük a magyar embereket!

Biztonságos energia, fenntartható jövő! Az energiaellátás minden magyar ember mindennapját érinti. Ez fizikai kérdés, nem politika vagy ideológia. Az infrastruktúra és a földrajzi adottságok…

A magyar föld legjava. Megnyílt hazánk legnagyobb agrárgazdasági seregszemléje, az OMÉK

A fővárosba költözik a vidék – megnyílt a 2025-ös Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár

A magyar kultúra szerves része a mezőgazdaság, számunkra hagyományt, dinamizmust, erőt és…

Magyarország szívesen látja a Müncheni Filharmonikusokat és kiváló karmesterüket, Lahav Shanit!

Bóka Jánosminisztertársam felkérésére azonnal igent mondtam arra, hogy meghívjuk hazánkba a világ…

️Ruszin-Szendi Romulusz politikusként fegyverrel járt emberek között, így vett részt nyilvános rendvényen, és arról beszélt, hogy viszket a tenyere. Mindez megalapozottan felveti a jogsértést, ezért a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média