Ma 30 éves a GYED-et eltörlő Bokros csomag.
Tudom, persze volt benne más megszorítás is, leginkább tele volt azzal. Úgy gondolom, hogy több csapásán már kínkeserves munkával túllendültünk.
Azonban…
Magyarország kiáll Szíria üldözött kisebbségei mellett!
️Elítéljük a szíriai biztonsági erők által civilek ellen elkövetett brutális támadásokat, amelyek tömeggyilkosságba torkolltak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az ország vezetése ígéretet tett a felelősök elszámoltatására, de ez nem változtat a tragikus valóságon: Szíria vallási és etnikai kisebbségei továbbra sincsenek biztonságban.
🤝 Nem elég együttérzést mutatni – valódi tettekre van szükség! A helyi vallási közösségek kulcsszerepet játszanak a szíriai nép megsegítésében, ezért az együttműködés elengedhetetlen.
Magyarország 25.000 EUR (10 millió forint) humanitárius segélyt ajánlott fel az áldozatok családtagjainak támogatására.
️ Kiállunk az igazságért, a legkiszolgáltatottabb közösségekért és a valódi segítségért!
CNN
Ma 30 éves a GYED-et eltörlő Bokros csomag.
Tudom, persze volt benne más megszorítás is, leginkább tele volt azzal. Úgy gondolom, hogy több csapásán már kínkeserves munkával túllendültünk.
Azonban…
️A kereskedői árrésstopról beszélgettünk a TV2 Mokkában ma reggel, íme: https://tv2play.hu/mokka/orban_viktor_tenni_akar_a_dragulas_ellen_kereskedoi_arresstop_jon
A kereskedők árrése az intézkedés…
Brüsszel Péter lebukott, és most hazugságokkal mentené a menthetetlent!
Alig néhány órával azután, hogy az Európai Parlamentben szavaztak arról a határozatról, amellyel Brüsszel Péter…
Az országos tisztújítást követően megtartotta első elnökségi és munkacsoport ülését az IKSZ - Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség. 

Globalizálódó világunkban kiemelten fontos, hogy Magyarország…
Állatorvosi ló az európai civil társadalom és annak a finanszírozása.
Hatalmas meglepetések lesznek még.
Kormányülés után gyors egyeztetés Szente Vajk rendezővel a március 15-ei műsorról. Jó lesz. 
Itt vannak a részletek. Sajtótájékoztató arról az előterjesztésről, amelyet Magyar Péter is jegyzett, de utólag megpróbálja letagadni.
Magyar Péter lebukott. Tagadásba menekül, miután írásban is hűségesküt tett Ukrajnának és annak, hogy folytatódjon a háború.
A Tisza elnöke azok után, hogy a neve előterjesztőként szerepelt az Európai…
Kormányülés után gyors egyeztetés Szente Vajk rendezővel a március 15-ei műsorról. Jó lesz. 