Szép mentés! 
️
️ Jó volt ma együtt ünnepelni a muravidéki magyarság hitéletének egyik központját jelentő lendvai Szent Katalin-templomban. Magyarország Kormányának támogatásával az elmúlt években teljesen felújították, most pedig Peter Štumpf muraszombati püspök úr újra felszentelte.
️ A templomot megtöltő magyar és szlovén híveknek, a helyi egyházi és világi hatóságoknak tolmácsoltam Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úr üdvözletét is.
A templomfelújítás emlékére készített plakettet átvéve felhívtam a figyelmet, hogy a védőszentjük, Alexandriai Szt. Katalin az egyik legismertebb közel-keleti vértanú szent, aki emlékeztet bennünket a világ messzi tájain ma is üldöztetést, kirekesztést elszenvedő keresztényekre.
Gratulálok a felújított, szép templomhoz, a felemelő ünnephez, és kívánom, hogy a helyi egyházközség erősödjön hitében és identitásában, hidat képezve a két ország és a két nemzet között.
Szép mentés! 
️
El kell kezdeni ízlelgetni azt a mondatot, hogy a magyar uniós elnökség sikeres.
Az Európai Unió napjainkra elvesztette a stratégiai autonómiáját: saját békéjét, biztonságát, energetikai és élelmiszerellátását sem tudja garantálni.
️A tüneteket látva - az Unió intézményeivel…
,,Rossz a történet, nincs a végén megoldás, és az emberek a felénél otthagyják."
Megújult a nagyatádi Szent Kereszt Felmagasztalása Plébániatemplom.
Felemelő, bérmálással egybekötött ünnepi szentmisén vehettem részt, köszönöm Varga László püspök atyának és Sándor László plébános…
❤️
Kedves meglepetés ❤️ Szívből köszönöm ezt a csodálatos alkotást, ami szeretett otthonunkat, a Pilis-Dunakanyart ábrázolja 
Nem olyan bonyolult dolog magyarnak lenni, egyszerűen bele kell nőni, és akkor az ember érti azt a mondatot, hogy: Vagyunk, akik voltunk és leszünk, akik vagyunk
️
- Potápi Árpád János -
Ma van a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja.
A Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvánnyal közösen emlékeztünk meg arra a közel 800 ezer…
Azok a 6️⃣5️⃣ év felettiek, akiknek december 1-jéig igénylik a Gondosórát, karácsonyig biztosan kézhez kapják az eszközt. 
